Takács Tamás Romániában folytatja

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 1. 09:06
Furcsa szezont hagyott maga mögött Takács Tamás. A Szombathelyen nevelkedett kapus nem valószínű, hogy a 2007-2008-as évadot pályafutása legsikeresebb szezonjaként fogja emlegetni. Most azonban a román másodosztályba, Nagyváradra, a Liberty Oradea csapatához szerződött, és csak előre néz.


Takács az előző évadot a Sopron csapatában kezdte, s az őszi szezon vége felé, amikor az olasz szakvezetés bizalmat szavazott neki, remekül védett, bár az anyagi nehézségek miatt szétesett gárda vesszőfutását nem tudta megállítani.

 

Aztán a klub kizárása, s megszűnése után Nyíregyházára igazolt, ő kezdett az első tavaszi meccsen Győrben, ám a csapat öt gólt kapott, Takács pedig kegyvesztett lett.

"Tény, hogy korántsem úgy sikerült az a meccs - sem a csapatnak, sem nekem -, mint ahogy vártuk. Több új játékos érkezett hozzánk, a Győr pedig remekül összeállt, s öt gólt rúgott."

 

A rosszul sikerült mérkőzés után Takács kegyvesztett lett Nyíregyházán, s a klub visszaigazolta az ősszel remekül teljesítő román kapust, Filip Lazareanut.

"Végül közös megegyezéssel szerződést bontottunk. A kapusgondokkal küzdő Liberty szinte azonnal megkeresett."

 

Takács Tamás márciustól már kijárt a nagyváradi klubhoz, s abból a szempontból szerencséje volt, hogy ezt az onnan nem túl messze eső Nyíregyházáról tehette, nem kellett átautóznia az országon, szülővárosa, Szombathely és Nagyvárad között, mivel a lakást, amelyet bérelt számára a nyregyházi klub, június 30-ig "tartotta".

 

Tavaszra azonban nem tudta szerződtetni a Liberty, hiszen az évad során egy klubváltása már volt. Most azonban Takács nagy lelkesedéssel készül az új szezonra. A kapussal nem vásárolt zsákbamacskát a nagyváradi klub, hiszen tulajdonosa, Vízer László Máriusz korábban Sopronban is tulajdonos volt, s ha valaki, akkor a sportvezető jól tudja, mire képes a kapus.

 

"Most nem törődöm a múlttal, próbálok csak előre nézni. Nem kerülök új, ismeretlen közösségbe. Az edzővel, Selymes Tiborral még Szombathelyen és Debrecenben csapattársak voltunk, Sopronban pedig edzőm volt. Rajta kívül van még néhány román srác, Florin Ianc, Laurentiu Rus és Ion Ibric, akikkel Sopronban együtt játszottam. Megállapodtam Vízer úrral, s remélem, minden rendben lesz."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu