Szuperkupa: ki veszti el a szüzességét?

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 6. 16:49
A Magyar Labdarúgó Szövetség pénteken tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Szuperkupa-döntőt, amelyen a bajnok Videoton és a kupagyőztes az éppen a fehérváriak ellen diadalmaskodott Kecskemét nézhet farkasszemet egymással - Kecskeméten. A két csapat közül eddig még egyik sem hódította el a trófeát, jóllehet a Vidi már kétszer megpróbálta.


A magyar Szuperkupa-döntőt 1992-ben rendezték meg először, azóta 11 párharcot játszottak, míg 1995 és 2002 között szünetelt a kiírás. Korábban, ha a bajnok és a kupagyőztes azonos csapat volt, akkor automatikusan a duplázó klub nyerte el a Szuperkupát is, így a Ferencváros 1995-ben és 2004-ben mérkőzés nélkül vehette át a trófeát. 2010-ben változtattak ezen a szabályon, ebben az évben a bajnok DVSC-nek az ezüstérmes Videoton FC volt az ellenfele. 2005-től 2008-ig két mérkőzésen döntötték el a kupa sorsát, 2009-től ismét egy összecsapás dönt.

Pénteken a bajnok Videoton a Kecskeméttel mérkőzik meg, a találkozót a kupagyőztes otthonában rendezik meg. A fehérváriak kétszer már játszottak Szuperkupa-döntőt, de 2006-ban és 2010-ben is alulmaradtak a DVSC-vel szemben, míg a Kecskemét először mérkőzhet meg a trófeáért.

Nyilasi Tibor, az MLSZ sportigazgatója edzőként 1993-ban nyerte meg az akkor második alkalommal kiírt magyar Szuperkupát.

"Egy játékos számára mindig óriási presztízs, ha igazi tétmeccsen, jó körülmények között mutathatja meg tudását - nyilatkozta az mlsz.hu-n az FTC legendája. - Bizsergető érzés volt megnyerni a Szuperkupa címet a Ferencvárossal, és várhatóan a pénteken diadalmaskodó csapat tagjai is ugyanezt tapasztalhatják meg."

Ami a Kecskeméten rendezendő találkozót illeti, Nyilasi Tibor úgy véli, a legjobb időpontban rendezi az MLSZ az összecsapást.

"Két olyan csapat találkozik, amely az európai kupaszereplés küszöbén áll. Lezárult a felkészülés időszaka, következik a formába hozás, amelyet teljes mértékben segít egy ilyen kupamérkőzés. A játékosok feladata, hogy felpörögjenek erre a találkozóra, és a jó formát a következő meccsekre is továbbörökítsék."

Jegyárusítás a Szuperkupa-döntőre
A bajnok Videoton és a kupagyőztes Kecskemét július 8-án, 19 órakor játszik egymással a Szuperkupáért, a találkozó helyszíne a kecskeméti Széktói Stadion lesz.
A találkozóra Kecskeméten és Székesfehérváron is vásárolhatók belépők, a csapatok szurkolói a mérkőzés napján, a találkozó előtt is beszerezhetik a jegyeket a Széktói Stadionban.
A SZUPERKUPA EDDIGI GYŐZTESEI:
1992: Újpesti TE (Újpesti TE - Ferencváros 3-1)

1993: Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC - Kispest-Honvéd FC 2-1)

1994: Ferencvárosi TC (Ferencvárosi TC - Vác FC-Samsung 2-1)

1995: Ferencvárosi TC (döntő mérkőzés nélkül)

2002: Újpest FC (Újpest FC - Zalaegerszegi TE 3-1)

2003: MTK Hungária FC (MTK Hungária FC - Ferencváros 2-0)

2004: Ferencvárosi TC (döntő nélkül)

2005: Debreceni VSC (Matáv Sopron - Debreceni VSC 4-2 és 0-3)

2006: DVSC-AVE Ásványvíz (FC Fehérvár - DVSC-AVE Ásványvíz 0-1 és 2-1)

2007: DVSC-TEVA (Budapest Honvéd - DVSC-TEVA 1-1 és 3-0)

2008: MTK Budapest (DVSC-TEVA - MTK Budapest 0-0, tizenegyesekkel 2:3)

2009: Debreceni VSC-TEVA (Debreceni VSC-TEVA - Budapest Honvéd 1-0)

2010: Debreceni VSC-TEVA (Debreceni VSC-TEVA - Videoton FC 1-0) 
A LEGSIKERESEBB KLUBOK:
Debrecen  5 győzelem, 1 elvesztett döntő

Ferencváros 4, 2

Újpest 2, –

MTK 2, –

Bp. Honvéd –, 3

Fehérvár –, 2

Matáv Sopron –, 1

Zalaegerszeg –, 1

Vác –, 1
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu