Szlovén listavezető magyar főszereplővel

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 12. 22:25
Szlovéniában az ottani magyarság központjának számító Lendva városának csapata, a helyi Nafta vezeti a labdarúgó-bajnokságot négy forduló után, két ponttal megelőzve második helyezett vetélytársát. Ugyan még messze a pontvadászat vége, az 1903-ban – még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében - megalakított (a legrégebbi alapítású szlovéniai egyesületnek titulált) klub még nem volt ilyen előkelő bajnoki helyen története során.



A magyar-szlovén (ma már inkább csak képzeletbeli) határtól nyolc kilométerre székelő kék-fehéreknél futballozik ma is Sebők József, a ZTE FC egykori válogatott labdarúgója, aki az NK Celje elleni mérkőzésen a 70. percig volt pályán, s az egyik legjobbnak osztályozták a szlovéniai lapok a mutatott teljesítményét.


Nem mindennapi hangulatú volt a harmadik helyezett elleni lendvai rangadó, hiszen a játékvezető három piros és nyolc sárga lapot osztott ki a meccsen.


A négyezer lelkes településen nemrég a futballcsapat évszázados történetét bemutató kiállítás is nyílt, s a kisebbfajta futball-lázra vall, hogy a hétvégi bajnokin több mint 1500-an szurkoltak az ékszerdoboznak is beillő stadionjukban.


A Nafta számára már csupán azért sem mindennapi jelenlegi helyezése, mert 2004-2005-ös felkerülése előtt 1992-1994 között szerepelt a szlovén első osztályban, előtte pedig egyszer (1946-ban) a jugoszláv legfelső osztályban. Az akkor még a többnapos utazásokkal tarkított pontvadászatban többek között a Hajduk Split és a Crvena zvezda is vendégeskedett az alsólendvai szőlőhegyek lábánál.


A szlovéniai magyarságot az eddig tíz pontot gyűjtő NK Nafta keretben ma csupán a támadó Gerencsér Péter képviseli.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu