Szczesny retteg, eljött Almunia ideje

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 9. 16:09
Nagyon aggódik Wojciech Szczesny, az Arsenal lengyel kapusa, aki a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő-visszavágó első félidejében sérült meg. Szalagsérülést gyanít, a szünetben úgy nyilatkozott, véget érhet a szezonja. Később egy picit derűlátóbb volt, ennyira talán nem nagy a baj.



"Remélem nem olyan súlyos, mint amilyen lehetett volna, természetesen aggasztó a helyzet, kieshetek egy időre. Az ilyesmi benne van a játékban, semmit sem tehetek, csak várok. Tudtam, hogy egyből le kell jönnöm, de a félidőben nem tudtuk kideríteni, mi is a baj az ujjammal."

Szczesny ujja Dani Alves ártalmatlannak tűnő lövése következtében ficamodott ki a 17. percben.

A kétszeres lengyel válogatott kiválóság az Arsenal-Barcelona meccsen debütált a BL-ben,  rövid idő alatt sikerült első számú kapussá válnia. Almunia formaingadozása miatt szorult mögé a rangsorban, Fabianski vállsérülés miatt nem hadra fogható, Mannone és Shea kölcsönben játszik (előbbi ráadásul combhúzódást is szenvedett). Elképzelhető, hogy Almunia lesz az egyetlen "épkézláb" kapus, aki Wenger rendelkezésére áll a következő meccseken.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu