ANFIELD – Liverpool, Anglia
A Liverpool szentélyének félelmetes atmoszférájáról a magyar futballszurkolók saját szemükkel, fülükkel is meggyőződhettek a Debrecen BL-csoportkörös szereplésének köszönhetően. Igaz, a Pool drukkereinek tekintélyét némileg rombolta, hogy a vendégszurkolók a mérkőzés több szakaszában is túlharsogták angol „kollégáikat”. Ezt azonban tudjuk be egyszeri „botlásnak”, az Anfield mégis csak Anfield!
LA BOMBONERA – Buenos Aires, Argentína
A stadiont a Boca Juniors korábbi elnöke, Alberto J. Armando után keresztelték el 2000-ben, ám a drukkerek körében inkább a La Bombonera (Csokoládés doboz) elnevezés terjedt el, amit az aréna formájának lehet betudni. A lelátó többször is megtelik egy szezonban, de egy-egy River Plate elleni derbi előtt különösen igyekeznie kell az embernek, ha jegyhez akar jutni.
CELTIC PARK – Glasgow, Skócia
Glasgow több futballstadionja közül talán a Celtic otthona a legfélelmetesebb, hát még ha a Rangers ruccan át a szomszédba egy Old Firm-derbi keretében! A Katolikusok drukkerei egyszerűen csak Paradicsomként emlegetik a Parkheadet, ahol a világ legnagyobb klubjai sem mehetnek biztosra.
KARAISZKAKISZ – Athén, Görögország
A Panathinakosz és az AEK Athén új stadionja még csak az építési szakaszban tart, ami miatt az Olimpiai Stadionban fogadják ellenfeleiket, így a fővárosi nagyok közül csak az Olympiakosz érezheti igazán magáénak jelenlegi otthonát. 1981-ben huszonegy szurkoló vesztette életét egy AEK elleni rangadón, a tragikus eseményt azóta is csak Karaiszkakisz-katasztrófaként emlegetik.
MARACANA – Rio de Janeiro, Brazília
A világ egykoron legnagyobb stadionja, amely átadásának évében, 1950-ben 250 ezer futballszurkolót látott vendégül a világbajnoki címről döntő mérkőzésen. A házigazda Brazília veresége következtében többen is a mélybe vetették magukat, hogy véget vessenek életüknek, Uruguay pedig történelme leghatalmasabb sportsikerét érte el. 2014-ben ismét a Maracana ad otthont a vb-finálénak, két évvel később pedig az olimpia több számát is itt bonyolítják le.
NOU CAMP – Barcelona, Spanyolország
A Barcelona katedrálisa Európában egyedülálló módon több mint 98 ezer néző befogadására alkalmas. A szurkolók igazán csak a nagy mérkőzéseken eresztik ki a hangjukat, legközelebb erre bő egy hét múlva a Real Madriddal vívandó El Clásicón lesz alkalmuk. A stadion bővítéséről és kipofozásáról a terveket már elfogadták, de pontos teljesítési dátumot még nem tűztek ki.
OLIMPICO – Róma, Olaszország
A római Olimpico maga a történelem, az oda látogatót már a stadion előtti szoborpark is arra sarkallja, hogy egy rövid időre a múltba révedjen. Az olasz szövetség azt tervezi, a jövőben csak a futballválogatott használja majd a stadiont, illetve atlétikai eseményeket rendeznek benne, aminek hatására a Roma és a Lazio is elkezdte már törni a fejét saját aréna építésén. Tavasszal itt rendezték a BL-döntőt, amely a Barcelona 2-0-s győzelmét hozta a Manchester United ellen.
SIGNAL IDUNA PARK – Dortmund, Németország
A „világ leghangulatosabb stadionja”-elismerést már számos fórumon
elnyerte, és nem is véletlenül. A Borussia Dortmund több mint ötvenezer
bérletet adott el erre a bajnoki szezonra, így még a legkevésbé
jegyzett csapatok ellen is garantált a fantasztikus hangulat az egykori Westfalen-stadionban. Hajnal
Tamás szerencsés, hogy itt futballozhat hétről hétre (feltéve, hogy
egészséges, és nem küszködik kisebb-nagyobb sérüléssel).
SÜKRÜ SARACOGLU – Isztambul, Törökország
Nehéz választani az isztambuli „templomok” közül, a Fenerbahce szentélye mellett elsősorban annak befogadóképessége szól a Besiktas és a Galatasaray stadionjának rovására. Az utolsó UEFA-kupa-döntő és megannyi emlékezetes BL-találkozó helyszíne, de a városi derbiken is gyakran ki kell aggatni a táblás ház feliratot az egykori török miniszterelnökről és Fener-vezetőről elnevezett komplexumban – a stadionhoz tartozik étterem, ajándékbolt és minden, mi szem-szájnak ingere.
VÉLODROME – Marseille, Franciaország
Nem a modernitásáról ismerszik meg, de ez a legkevésbé sem szúrja a marseille-iek szemét – pláne, ha az ősi ellenfél Paris Saint-Germain érkezik vendégségbe a kikötővárosba. A legnagyobb francia klubstadion, a labdarúgás mellett rögbimérkőzéseket is előszeretettel rendeznek benne.
