Stadion a stadionban, új Puskás 2017-ben

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2013. április 23. 12:15
A kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis "stadion a stadionban" koncepcióval, a Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény.


Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet, és a tervek szerint 2017 végén kerülhet átadásra. A beruházás 70-90 milliárd forintba kerül.

A régi és az új stadion fala közötti gyűrűt beépítik, ide edzőközpontokat, illetve üzleteket, kiszolgáló egységeket helyeznek el.

Vígh elmondta, 2011 őszén döntött a kormány egy új nemzeti stadion felépítéséről, azóta több száz tárgyalás, szakértői egyeztetés történt az új létesítményről. Fontos szempont volt, hogy az új nemzeti stadion és a mellette felépülő sportpark a labdarúgás mellett a teljes magyar élsportot, valamint az egészségmegőrzést és a szabadidős sportolást is támogassa.

A "stadion a stadionban" ötlet gyorsabb és költséghatékonyabb a többi elképzelésnél, ráadásul jobban szolgálja a kormány azon szándékát, hogy a lehető leghamarabb világszínvonalú körülmények között készülhessenek a magyar sportolók, olimpikonok.

A régi stadion lelátója és az újonnan épülő lelátó közötti rész befedésével egy több tízezer négyzetméteres edzőközpont jön létre. "A régi stadion lelátója és az újonnan épülő lelátó közötti részt befedjük, a felső szinteken így kialakuló termeket pedig a különböző olimpiai sportágak képviselői használhatják" - mondta Vígh László.

A keddi sajtóeseményen részt vett Giró-Szász András kormányszóvivő is, aki beszélt a Nemzeti Olimpiai Központ-beruházás további részeiről, többek között a Körcsarnok és a Millenáris Velodrom felújításáról, valamint a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok átépítéséről.

Címkék: puskas_ferenc
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu