Spanyol gólparádé, Torres négyet vállalt

Szerző: SHLétrehozva: 2013. június 20. 22:48
A vártaknak megfelelően a világ- és Európa-bajnok Spanyolország alaposan kitömte Tahiti kapuját a 2013-as Konföderációs Kupán, a 10-0-s végeredmény a torna történetének legnagyobb arányú győzelme. Fernando Torres egymaga négyet vállalt, David Villa hármat, bár ezúttal nem kellett különösebben megküzdeniük a gólokért, hiszen gyakran az ellenfél védelme magától összehozta nekik a százszázalékos helyzeteket.


 

A két csapat közötti különbségek miatt az már a csoportbeosztásnál kiderült, hogy valószínűleg ez lesz  2013-as Konföderációs Kupa leggólgazdagabb és leglátványosabb meccse, és ezzel párhuzamosan tökéletesen izgalommentes is. A jóslatok teljes mértékben igazolták magukat.

Fernando Torres már az ötödik percben megszerezte a meccs első gólját, de fél óráig a spanyolok nem tudtak úgy igazán belekezdeni a gólgyártásba, a tahitiak pedig még annál is sokkal lelkesebbek voltak, mint Nigéria ellen. A spanyolok óriási fölénye aztán persze kijött, és egy idő után számolni sem volt érdemes a találatokat.

Vicente del Bosque világ- és Európa-bajnok csapata csak játszadozott, a helyzeteket úgy dolgozták ki, ahogy akarták, az ellenfél védelmét akkor rohangálták körbe, amikor csak akarták. Sőt, védelmi hibák tucatja után Tahiti hátdó "fala" nemegyszer tálcán kínálta a lehetőséget, szinte kialakítva a spanyoloknak a kész ziccerhelyzeteket.

Mindazonáltal a 10-0-s  végeredménnyel senki sem törődik, még Fernando Torres négy gólja (vagy David Villa mersterhármasa) sem megy élményszámba, mert nem Tahiti ellen dicsőség ennyi gólt szerezni. Ráadásul az óceániai kiscsapat ritka szimpatikus hozzállása kiváltotta az egész stadionszimpátiáját, mikor például Torres kihagyta a tizenegyest, mindenki őrjöngött a lelátókon.

Még a tahiti kapus is, bár ő nem tudni, miért, elvégre addigra már berámoltak a hálójába nyolcat. De a legszebb, hogy Tahiti pontosan tudja a helyét a világ futballjában, szerényen és ellkesen rohanta végig a kilencven percet, hiszen korábban már jelezték: nekik az is óriási megtiszteltetés, hogy egyáltalán itt lehetnek, és meccselhetnek a világ legjobbjaival.

2013-AS KONFÖDERÁCIÓS KUPA, BRAZÍLIA

B CSOPORT, 3. MÉRKŐZÉS:
SPANYOLORSZÁG - TAHITI 10-0 (4-0)
Rio de Janeiro, Maracana Stadion, V.: Djamel Haimoudi (algériai)

SPANYOLORSZÁG: Reina - Azpilicueta, Albiol, Ramos (Navas 46.), Monreal - J. Martínez, Silva, Mata (Fabregas 69.) - Cazorla (Iniesta 76.), Villa, Torres Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Cserék: Casillas, Valdés (kapusok), Arbeloa, Piqué, Alba, Xavi, Busquets, Iniesta, Pedro, Soldado, Fabregas, Navas

TAHITI: Roche - Ludivion, Vallar, J. Tehau - Lamaire (Vero 74.), Bourebare (L. Tehau 69.), Caroine, Aitamai - Vahirua, A. Tehau (T. Tehau 53.), Chong Hue Szövetségi kapitány: Eddy Etaeta
Cserék: Samin, Meriel (kapusok), Wagemann, Faatiarau, T. Tehau, Atani, Simon, Aroita, L. Tehau, Tihoni, Vero, Hnanyine

Gólszerző: Torres (5., 33., 57., 78.), Silva (31., 89.), Villa (39., 49., 64.), Mata (66.)
Sárga lap: Cazorla (45.)

A B CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 2 2 0 0 12-1 6
2. Nigéria 1 1 0 0 6-1 3
2. Uruguay 1 0 0 1 1-2 0
4. Tahiti 2 0 0 2 1-18 0

ONLINE KÖZVETÍTÉS:

Vége a mérkőzésnek!

89. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Jesus Navas passzol középre jobb oldalról, David Silva egy fordulás után, 11 méterről nagy erővel bevágja a labdát a jobb alsó sarokba. 10-0

87. perc Újabb lesgól David Villa-módra.

85. perc Fernando Torres kis híján megszerezte a tizedik spanyol gólt.

78. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! A következő támadásból Fernando Torres csak megszerzi azt a gólt. 9-0

77. perc Tizenegyest kap Spanyolország, de Fernando Torres a keresztlécre lövi. Ünnepel a stadion.

76. perc Bejön a spanyolokhoz Andrés Iniesta, Santi Cazorlát váltja.

70. perc Mickael Roche szépen védi David Villa szabadrúgását, majd Santi Cazorla közeli mombáját is.

66. perc GÓÓÓÓÓÓL! Egy spanyol támadás végén a labda egy kis szerencsével visszapattan Juan Mata elé, aki kötényt ad a kiszaladó kapusnak, és máris ott a nyolcadik. 8-0

64. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! David Villa kap remek kiugratást, bár kicsit hosszú lenne, de a kivetődő kapus mellényúl, így a csatár öt méterről bepasszolja a kapuba. 7-0

63. perc A spanyolok játszadozó üzemmódba kapcsoltak.

57. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Jesus Navas üresen tör be a tizenhatoson belülre, visszapasszol az érkező Fernando Torres elé, aki 10 méterről laposan a hálóba lő. Mesterhármas! 6-0

52. perc David Villa szerez lesgólt.

49. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! David Villa pofozza a hálóba öt méterről Nacho Monreal bal oldali beadását. 5-0

46. perc Spanyolország kezdi a második félidőt.

Szünet. Az első félidőben Spanyolország 67 százalékban birtokolta a labdát, a kapura lövések aránya 7-1.

45+1. perc Vége az első félidőnek, Juan Mata lő még kapura egy beadást akrobatikusan, elvetődve, de rosszul találja el, fölé.

45. perc Santi Cazorla kapja a meccs első sárga lapját. Egy perc lesz a hosszabbítás.

39. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Egy becsúszó védő lemarad David Silva beadásáról, ami így David Villa elé érkezik, aki tol egyet rajta, majd 10 méterről a kapus mellett laposan a hálóba lő. 4-0

37. perc David Villa lő nyolc méterről az oldalhálóba.

33. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!! Nem megy a lesreállítás Tahiti védőinek, Fernando Torres ugrik ki jó ütemben, végigvezeti az ellenfél térfelén, kicselezi a kifutó kapust, majd 15 méterről az üres kapuba gurít. 3-0

31. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! David Villa ad remek passzt két védő között David Silvának, aki hat méterről a kifutó kapus mellett laposan a hálóba lő. 2-0

29. perc Juan Mata végez el szabadrúgást jobb oldalról, átíveli a kapu előtt, Raúl Albiol fejesébe azonban belevetődik egy védő.

26. perc Marama Vahirua 25 méteres szabadrúgás akad el a spanyol sorfalban. Pedig a stadion nagyon bíztatta.

22. perc Mickael Roche szép vetődéssel öklözi ki a labdát a mezőnybe, bár meg is foghatta volna César Azpilicueta beadását.

19. perc Mickael Roche remekül vetődik ki a kapujából César Azpilicueta jobb oldali lapos beadására, el is csípi a berobbanó Fernando Torres elől, aki lendületből belerúg a kezébe. Két percig ápolni kell a kapust.

15. perc Tahiti kapusa nem tudja egyedül bekötni a cipőfűzőjét, Nicolas Vallar siet oda segíteni neki.

11. perc Fernando Torres kerül remek helyzetbe, most jobb oldalon tör be a tizenhatoson belülre, majd 10 méterről fölévágja a labdát. Középen érkezik David Villa, aki joggal reklamál az elmaradt passz miatt.

5. perc GÓÓÓÓÓÓÓL! Vezet Sanyolország, Fernando Torres tör be a tizenhatoson belülre, és lövi ki nyolc méterről a rövid sarkot. Az ellenfél kapusa borzalmasan zárta a szöget. 1-0

1. perc Tahiti kezdi a mérkőzést.

1. forduló eredményei:
Spanyolország - Uruguay 2-1 (2-0)
Tahiti - Nigéria 1-6 (0-3)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Konföderációs Kupa 2013 – Brazília
Nyolc csapat részvételével rendezik meg a 2013-as Konföderációs Kupát Brazíliában június 15-30. között, a jövő nyári világbajnokság főpróbájaként. A mérkőzéseknek hat város hat stadionja ad otthont, a nyitó meccsnek...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nyomasztó spanyol fölény, de csak 2-1
VIDEÓ! Nyomasztó fölényben játszott, akár ki is üthette volna Uruguayt, de végül csak 2-1-re nyert a spanyol válogatott első meccsén a 2013-as Konföderációs Kupán, ahová a három évvel ezelőtti vb-elsőséggel jutott ki. Pedro...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nigéria hatot számolt Tahitire
A Brazíliában rendezett Konföderációs Kupa eddigi leglazább meccsén Nigéria kényelmesen berámolt egy hatost Tahiti kapujába. Az ellenfél lelkes volt, nem adta fel, de a technikai és gyorsasági különbség szinte tapintható volt az...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu