Shinawatra hűséges marad a Cityhez

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 25. 18:03
Minden találgatás ellenére Thaksin Shinawatra, az angol Manchester City thaiföldi elnöke kijelentette, nincs szándékában eladni a klubot, és természetesen továbbra is ő marad az észak-angliai klub első embere. Garry Cook az angol egyesület igazgatója már-már kész tényként közölte az elnök lemondását, azonban az angliai lapok által nyilvánosságra hozott nyilatkozat nem takarta a teljes valóságot. Cook ezúttal összeszedte a történet hiányzó darabjait.


 

A Premiershipben szereplő csapat első embere a múlt héten Angliába repült, ahelyett, hogy megjelent volna hazája bírósága előtt. Ismert, hogy a korábbi thaiföldi miniszterelnököt adócsalás és sikkasztás vádjával citálták bíróság elé szülőföldjén.

 

A City ügyvezető igazgatója, Garry Cook már korábban kijelentette, hogy Shinawatrának nem áll szándékában távoznia, és ezzel együtt túladnia a csapaton.

 

„Ez a klub a szerelme, és meg akarja mutatni az embereknek, hogy elkötelezett iránta – mondta Cook egy interjúban. – Ahogy már sokan felvetették, én is megkérdeztem tőle, hogy elakarja-e adni a csapatot, de hajthatatlan volt, és azt mondta hosszú távra tervez”.

 

„A következő kérdésem az volt felé, hogy miért vetted meg, erre azt felelte, hogy van egy tíz éves terve, amit szeretne megvalósítani” – folytatta Cook.

 

Az igazgató egy nappal a West Ham United elleni győztes találkozót követően – amelyet egyébként családjával együtt a helyszínen nézett végig - nyilatkozta azt, hogy Shinawatra felajánlotta a lemondását.

 

„Thaksin zavarban van amiatt, hogy a klubot a múltja miatt támadják. Ezért azt mondta, hogy ha a nyugalomhoz a lemondására van szükség, akkor megteszi ezt a lépést, ettől viszont az egyesület anyagi problémái még nem oldódnak meg” – fejtette ki a pontos történetet Cook.

 

A másik pletyka, ami elterjedt a Manchester Cityről, hogy csődben van, nos az igazság az, hogy továbbra is biztos lábakon áll a csapat. Ezt bizonyítja az is, hogy néhány nappal ezelőtt leigazolták a Hamburg együttesétől a belga válogatott hátvédjét, a 22 éves Vincent Kompanyt.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu