Rossz helyre ment a mentő Varga Zoliért

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 10. 20:40
Rossz címre ment először a mentőkocsi, amelyet a haldokló Varga Zoltánért küldtek a központból. Ennek ellenére bizonyos, már nem lehetett megmenteni a Ferencváros egykori legendás játékosának és edzőjének az életét. Utolsó mérkőzésén csupa jó átadással szolgálta ki társait, barátait - számolt be a SportHirado.hu-nak a korábbi klasszis utolsó mérkőzéséről Vámos Tamás, az ominózus öregfiúk-meccs játékvezetője.


Még egyszer magához tért. Utoljára. Küzdött, harcolt - ahogy élete során mindig. Most azonban nem saját akaratából adta fel a csatát. A korábban már két infarktust is túlélő szíve lett a végzete. Tudta ő, hogy komoly gondok vannak vele. De szerelmétől, a futballtól képtelen volt elszakadni.

A barátaival közösen összeverbuvált öregfiúk-csapata, a Mercapt a Skálával játszott bajnokit a zuglói Danubia-pályán. Ezúttal is ott volt, ahogy mindig.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Meghalt a Fradi legendája!
A Ferencváros hivatalos honlapja lesújtó hírt közölt péntek este: elhunyt Varga Zoltán, a zöld-fehér klub egykori legendás játékosa és vezetőedzője. Az olimpiai bajnok labdarúgót, hol máshol, a futballpályán érte a halál. A...
Tovább a teljes cikkhez »

„Egyik társa a 23. percben szólt neki, hogy kezdjen el melegíteni, majd a 27. percben be is szállt. Az öregfiúk esetében a meccsek ugye kétszer harmincöt percesek. Aztán mutatták, hogy a félidőben más áll be a helyére. Nem érezte jól magát. Alig bő másfél perce ment a második félidő, amikor Zoli rosszul lett a kispadon. Azonnal odarohantak a társai. Nem kapott levegőt, majd előrebicsaklott a feje... Felfektették a padra, masszírozták a mellkasát és egyszer még magához tért, kinyitotta a szemét; próbált levegőt venni, aztán újra elveszítette az eszméletét. Látták a társak is, hogy komoly a baj, 20-25 percig, amíg a mentők ki nem jöttek, ők próbálták újraéleszteni" - számolt be a történtekről honlapunknak Vámos Tamás, a mérkőzés bírája.

No, igen. Húsz-huszonöt perc. Lehetett volna ennél kevesebb is, hiszen a mentőkocsi először rossz címre, a Csömöri út felé hajtott. Útközben kapták meg a pontos adatokat, hamar ott voltak a Kővér Lajos utcai komplexumnál. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Külföldön is gyászolják Varga Zoltánt
Az FTC Labdarúgó Zrt. és a Ferencvárosi Torna Club a pénteken tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga Zoltánt, a Ferencváros egykori kiválóságát saját halottjának tekinti - írta az ftc.hu. Az FTC hétfőn este hat órától az Albert...
Tovább a teljes cikkhez »

„Mindent megtettek az orvosok, beadtak neki mindent, infúziót kapott, ám semmire sem reagált" - folytatta a játékvezető, aki azt is elárulta, a tizennégyes számú mezben szerepelt Varga amíg a pályán volt, és hat-hét jó passzal vette ki a részét a játékból. „Egyik sem ment rossz helyre."

Nem lehetett megmenteni az életét, állítólag az orvosok szerint olyannyira rossz volt a szíve, hogy már sehogysem lehetett segíteni rajta. Kérdés, miként kaphatott sportorvosi igazolást egy olyan ember, aki már két infarktuson is átesett?

Ahogy Vámos Tamás fogalmazott, azon a péntek estén „megállt a stopperóra". Nyugodj Békében Varga Zoli!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu