Ronaldo: Nincs baj, maradt nyolc pont

Szerző: SHLétrehozva: 2012. március 19. 13:48
Cristiano Ronaldo és José Mourinho is egyetértett abban, hogy nem lehet panasz a Real Madrid vasárnapi teljesítményére, a győzelem ugyan nem jött össze, de nincs miért siránkozni, az ilyesmi előfordul a futballban. A királyiak előnye így is tetemes maradt 11 körrel a vége előtt: nyolc pont. A Barca közben szuperszonikus sebességre kapcsolt, és már idegenben is alázza az ellenfeleket elsősorban Messinek és Iniestának köszönhetően.


"Nincs baj, nyolc pont az előnyünk a Barcával szemben, csinálnunk kell tovább. Nincs szükség arra, hogy megkongassák a vészharangot, jól játszunk, sok van még hátra. A Málaga erős csapat, nem olyan könnyű felülmúlni. Természetesen nem erre számítottunk, de ilyen a futball" - nyilatkozta CR7, aki kiemelte, egyszerűen nem volt szerencséjük, úgy játszottak döntetlent, hogy szinte végig ők domináltak a meccsen.

A Realnak megvoltak a lehetőségei arra hogy lezárja a meccset, de a meccs egyetlen madridi gólszerzője, Benzema két ziccert is elrontott, Ronaldót pedig Caballero kapus fosztotta meg a góltól egy bámulatos védéssel. "Megszenvedjük, ha nem lőjük be a helyzeteinket, pontosan ez történt most" - fejezte be mondandóját a portugál.

A vezetőedző José Mourinho azzal kezdte, hogy a játékvezető két súlyos hibát vétett, nem fújt be egy büntetőt Marcelónak, egy másikat pedig Ronaldónak. Ezúttal azonban nem verte ki a balhét: "Nem kritizálom őket, sajnos ez is benne van a bajnokságban."

"Semmi különleges nincs benne, ha döntetlent játszunk, vagy esetleg veszítünk, csak azt róhatnám fel a játékosoknak, ha nem tettek volna meg mindent a győzelemért. De megtettek. A második félidő jobban sikerült, uraltuk a játékot, nekünk megvoltak a helyzeteink, ők nem értek fel a kapuig. A vége döntetlen: ez van."

Megbotlott tehát a Real, s bár a Barca még messze van tőle, de ez csak a tabella tekintetében tűnik igaznak. A katalánok nem csak játékukkal, eredményességükkel is lenyűgözik mostanság híveiket, és idegenben is rátaláltak győztes formájukra. Sorozatban négyszer nyertek, ráadásul nem is pofozógépek ellen: Leverkusen, Atlético, Racing, Sevilla. Az Osasuna elleni vereség óta csak győztek, 24 gólt lőttek, és csak négyet kaptak ezeken a meccseken.

Hogy mitől ilyen jó ez a Barca? A siker két fő letéteményesének Messi és Iniesta tűnik. Az argentin az utóbbi egy hónapban közel hármas gólátlagot produkált, míg a spanyol karmester visszatérése stabilitást adott a csapatnak, elég az hozzá, hogy 50, azaz 50 meccse nem veszített vele a Barca. Utoljára 2010 szeptemberében, a Hércules ellen távozott szomorúan a pályáról.

REAL MADRID-MÁLAGA  1-1 (1-0) - EMLÉKEZTETŐ (LA LIGA, 27. FORDULÓ)

Madrid, Bernabéu, vezette: Ayza Gámez.

REAL: Casillas - Lass, Sergio Ramos, Pepe, Marcelo - Xabi Alonso, Khedira - Özil (Granero, 85.), Kaká (Callejón, 67.), Cristiano - Benzema (Higuaín, 86.). Vezetőedző: José Mourinho.

Kispad: Adán (kapus), Arbeloa, Carvalho, Granero, Sahin, Higuaín, Callejón.

MÁLAGA: Willy Caballero - Sergio Sánchez, Weligton, Mathijsen, Monreal - Demichelis, Camacho - Joaquín (Fernández, 72.), Isco (Eliseu, 58.), Cazorla - Rondón (Van Nistelrooy, 58.). Vezetőedző: Manuel Pellegrini.

Kispad: Kameni (kapus), Eliseu, Gámez, Maresca, Duda, Van Nistelrooy, Fernández.

Gólszerző: Benzema (35.), ill. Cazorla (92.)

Sárga lap: Khedira (62.), Pepe (87.), ill. Sergio Sánchez (54.)

ÖSSZEFOGLALÓ
REAL-MÁLAGA 1-1, KATTINTS!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A legvégén bukott pontokat otthon a Real
VIDEÓK! Váratlan, egyben sokkoló pillanatokkal ért véget a madridi hívek számára a Real-Málaga bajnoki. A La Liga 27. fordulójának vasárnap esti összecsapásán Karim Benzema fejesével a 92. percig vezettek a királyiak, ekkor jött...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu