Ronald Koeman Mexikóban kaphat munkát

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 13. 13:04
Mexikóban folytathatja edzői pályafutását Ronald Koeman. Az 1988-ban Európa-bajnok holland labdarúgó-válogatott védője jelenleg Mexikóban tartózkodik, és ott a guadalajarai Chivas együttesével tárgyal. Az egykori kiváló futballista legutóbb a spanyol élvonalban szereplő Valenciánál dolgozott, ám onnan szezon közben menesztették.


Holland lapértesülések szerint a mexikói Chivas Guadalajaránál folytathatja edzői pályafutását Ronald Koeman. A szakember jelenleg is a közép-amerikai országban tartózkodik, és tárgyal a klub vezetőivel.

„Egyelőre semmi konkrétumról nem számolhatok be” – nyilatkozta a 45 éves Koeman. – „Még csak annyi bizonyos, hogy megtekintem a Chivas idegenbeli meccsét a Pachuca ellen, majd kedden visszatérek Hollandiába.”

 

Koeman hozzátette, kikérte a véleményét Carlos Salcidónak, a mexikói válogatott rutinos játékosának is, aki a keze alatt játszott a PSV Eindhovenben.

 

Az egykori kiváló védő neve már korábban is felmerült Mexikóban, igaz, áprilisban nem edzőként, hanem szövetségi kapitányként számítottak volna rá. A posztot végül a Manchester Citytől érkező Sven-Göran Eriksson kapta meg.

 

Koeman - akinek testvére, Erwin jelenleg a magyar labdarúgó-válogatottat irányítja - legutóbb Valenciában dolgozott, ám a korábban szebb napokat megélt klub az irányítása alatt komoly mélyrepülést mutatott be a bajnokságban. A holland szakvezető ráadásul több játékossal is összerúgta a port, száműzte David Albeldát, Santiago Canizarest és Miguel Angel Angulót is az első csapat keretéből. Ám az eredmények nem jöttek, így a szezon közben érkezett mester még a bajnokság végét sem érhette meg a valenciaiak kispadján.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu