Real-álom luxuskivitelben, Chelsea-iksz

Szerző: SHLétrehozva: 2014. február 26. 22:38
Macska-egér harcot láthatott a gelsenkircheni Veltins Arena közönsége a BL nyolcaddöntőjének első felvonásán: a Real Madrid időnként álomfocit játszva 6-1-gyel lépte le a Schalkét, a visszavágó innen már csak formalitás lehet a királyiak számára. A németek nem csak a sajtópáholyban, hanem a pályán is találkoztak a BBC-vel, vagyis a Real csatárhármasával, amely duplán lesújtott: sorrendben Benzema, Bale, Cristiano, majd ismét Benzema, Bale, Cristiano volt eredményes. Klaas-Jan Huntelaar szépítése élményszámba ment a ráadásban. A Chelsea korán vezetést szerzett Torres révén isztambulban, de egy briliáns Sneijder-szöglet kifogott rajta (Chedjou volt a lesipuskás gólszerző), és ezután már egyik csapat se kockáztatott.


BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
GALATASARAY-CHELSEA 1-1 (0-1)
Isztambul, Türk Telekom Arena, vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol).

GALATA: Muslera - Eboué, Hakan Balta (Semih Kaya, 46.), Chedjou, Telles - Selcuk Inan, Felipe Melo - Hajrovic (Yekta Kurtulus, 30.), Sneijder, Drogba (Umut Bulut, 81.) - Burak Yilmaz. Vezetőedző: Roberto Mancini.
Cserepad: Ufuk, Semih, Sabri, Ceyhun, Yekta, Emre, Umut.

CFC: Cech - Ivanovics, Terry, Cahill, Azpilicueta - Ramires, Lampard - Willian, Hazard, Schürrle (Mikel, 67.) - Torres (Eto'o, 68.). Menedzser: José Mourinho.
Cserepad: Schwarzer, Cole, Kalas, Mikel, Oscar, Ba, Eto'o.

G.: Chedjou (64.), ill. Torres (9.)

Sárga lap: Selcuk (57.), ill. Terry (42.), Schürrle (57.), Ramires (58.), Cech (61.)

ÖSSZEFOGLALÓ:


Galatasaray 1-1 Chelsea Highlights 26.2... by HDPeak

SCHALKE-REAL MADRID 1-6 (0-2)
Gelsenkirchen, Veltins Arena, vezette: Howard Webb.

SCHALKE: Fährmann - Höwedes, Matip, Santana, Kolasinac (Fuchs, 76.) - Boateng (Goretzka, 60.), Neustädter - Farfán (Obasi, 72.), Meyer, Draxler - Huntelaar. Vezetőedző: Jens Keller.
Cserepad: Hildebrand, Hoogland, Goretzka, Papadopulosz, Obasi, Fuchs, Szalai.

REAL: Casillas - Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo - Xabi Alonso (Illaramendi, 74.), Modric - Bale (Jesé, 80.), Di María (Isco, 68.), Ronaldo - Benzema. Vezetőedző: Carlo Ancelotti.
Cserepad: López, Varane, Coentrao, Arbeloa, Jesé, Isco, Illaramendi.

G.: Huntelaar (91.), ill. Benzema (13., 57.), Bale (20., 69.), Ronaldo (52., 89.)

Sárga lap: Höwedes (62.), Huntelaar (71.), ill. Di María (29.)

A GÓLOK:


Schalke 1-6 Real Madrid UCL All Goals 26/02/2014 by letsfootball

Cristiano Ronaldo nyilatkozata a Schalke-Real (1-6) után: Most volt-e a legjobb a Real a szezonban? Nem tudom, számtalan jó meccset játszottunk már. Egy kicsit többet vártunk a Schalkétől. Boldogok lehetünk az eredmény miatt és a mutatott játék miatt is, közelebb kerültünk egy lépéssel a negyeddöntőhöz. Rendkívül motiváltnak érzem a csapatot, megpróbáljuk megnyerni ezt a BL-t.

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

BL-nyolcaddöntő, 1. mérkőzések, végeredmények: Galatasaray-Chelsea 1-1, Schalke-Real 1-6.

91.: GÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!! HUNTELAAR!!!!! Bal oldali beadás, csodálatos kapásgól a levegőből, 17-ről! 1-6

89.: GÓÓÓÓÓÓL!!!! RONALDO!!!!!! A kapust is megkerülve, kissé éles szögből vágta be az üres kapuba. 0-6

80.: Drogba elköszön, Umut Bulut a pályán Isztambulban.

69.: GÓÓÓÓÓÓL!!!! Ramos elegánsan gurított a védelem mögé, a nagy sebességgel érkező Bale a kapust megelőzve csavart belsővel a hosszú alsóba. 0-5

64.: GÓÓÓÓÓÓL!!!!! CHEDJOU!!! Sneijder kanyarintotta oda, a kapu torkába, a kameruni cipőjére. Szögletből. 1-1

60.: Csere: Boateng helyett Goretzka.

57.: GÓÓÓÓL!!!!!! BENZEMA!!!!! CR várta be Benzemát, aki kényszerítőzött vele, ezt is sarokkal játszotta be a portugál, a kisodródott francia a kapus hasa alatt gurított a hálóba. Álomfoci. 0-4

51.: GÓÓÓÓÓÓL!!!!! RONALDO!!!!!! Beindult az indításra, biciklicsel után tüzelt keményen a hosszú alsóba. 0-3

49.: Muslera tolta ki bravúrral oldalra Torres 12 méteres lövését. Két védő között próbálkozott, Hazard bejátszása után.

45+1.: Vége a félidőnek!

45+1.: Ronaldónak nem akar összejönni a gól. Nyolcról szerette volna mattolni Fährmannt, sikertelenül. Előtte Benzema nem találta el a kaput, kapásból vágta fölé a labdát közelről, Marcelo beadása után. A Real simán vezethetne hárommal, tökéletesen uralja a játékot.

45.: Egy perc.

35.: Gary Lineker Twitteren: Most úgy tűnik, csak egy angol csapatunk lesz a negyeddöntőben, akárcsak két éve. Akkor egész jól elboldogult a Chelsea...

31.: Ronaldo-kapufa Gelsenkirchenben!!!! A hosszú alsóra gurított, Fährmann mellett már elment.

30.: Kényszerű csere Isztambulban: Hajrovic helyett Yekta Kurtulus.

28.: Ramires puskázott el egy ígéretes lehetőséget 16-ról, Schürrle kanyarintott vissza hozzá, a védőfal elé.

20.: GÓÓÓÓÓÓL!!!!!! BALE!!!!!! SCHALKE-REAL 0-2. Benzema szerzett labdát, rögtön leadta, Bale testcsellel indult, két védő között szlalomozott be, és kapufás gólt rúgott a rövid alsóba a 16-osra beérve.

14.: Draxler öt méterről, teljesen tisztán lőtt Casillasba a Veltins Arenában!

13.: GÓÓÓÓÓÓL!!!!! BENZEMA!!!!! SCHALKE-REAL 0-1. Bale tette CR-hez, akinek megpattanó sarkazása hozta ziccerbe a franciát.

9.: GÓÓÓÓÓÓL!!!!!!! TORRES!!!!! GALATA-CHELSEA 0-1. Azpilicueta passzából.

3.: Vezethetne a Chelsea és a Schalke is! Isztambulban Muslera passzolt rossz helyre, Willianhez, akinek átemelésébe sikerült belefejelnie a kapusnak! Gelsenkirchenben Höwedest hagyták fejelni 11-ről, 70 centivel csúsztatott mellé egy előreívelést követően.

1.: A GALATA KEZDTE. Elindult a meccs Gelsenkirchenben is.

Didier Drogba először lép pályára korábbi csapata, a Mourinho-féle Chelsea ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló szerda esti párbajában, Isztambulban! Sneijder, Melo és Eboué is kifut a gyepre a törököknél. A CFC Torresben bízik, akit Schürrle és Willian segít majd Hazard mellett. A Schalke Szalai Ádámmal a cserepadon fogadja a legerősebb tizenegyével felálló Realt. Kövesd élőben a fejleményeket velünk!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu