Pölöskei: Sok a sérült, de győznünk kell

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 12. 13:46
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában a Fehérvár a Bozsik József Stadionba látogat - a találkozó szombaton 20:00 órakor kezdődik -, a házigazda Bp. Honvéd együtteséből több kulcsember is sérüléssel bajlódik. Pölöskei Gábor, a piros-feketék vezetőedzője a háromgólos győri bajnoki vereség és a kiszenvedett, túlórás kupatovábbjutás után azt várja csapatától, hogy a ott folytassák, ahol a ZTE ellen abbahagyták…


Fotó: Mészáros Mátyás
A kispestiek a Vasas elleni hazai 1-0-s vereséggel kezdték a szezont, de a címvédő MTK elleni idegenbeli 1-1-gyel bizonyították: előbbi csak egy kisiklás volt részükről.

 

Azt követően hazai pályán kapták el a Diósgyőrt, majd a ZTE-t – mindkétszer 3-1-re győztek –, közben pedig Pakson sem kaptak ki (1-1). Győrben viszont beleszaladtak a késbe…

 

„Peches meccsen kaptunk ki Győrben – mondta a sporthirado.hu megkeresésére Pölöskei Gábor –, a játékban közel nem volt benne a háromgólos vereségünk. Jól kezdtük a mérkőzést, de aztán figyelmetlenségek és szerencsétlen megmozdulások után gólokat rúgattunk az ellenféllel. Bajzát Péter mindig arra járt, ahová a labda pattant, ő pedig élt a lehetőségekkel. No de ilyen egy jó center, mindig oda megy, ahova majd a labda is érkezik.”

 

A bajnoki vereséget a Tura elleni túlórás kupasiker követte: a harmadik fordulóban 1-1-es kilencven percet követően Zsolnai Róbert 118. percben találata jelentette a megváltást az élvonalbeli csapat számára a harmadosztályú ellenféllel szemben.

 

„Nekünk most valóban jól jött a válogatott miatti hosszabb szünet, hogy rendezzük a sorokat – folytatta a szakember –, több időt tudtam foglalkozni a csapattal. Van bepótolnivalónk, hiszen úgy érkeztem a nyáron, hogy azonnal indultunk az Intertotó-kupában. Utazások, meccsek, nem sok lehetőség adódott az összecsiszolódásra.”

 

„Persze, a kép most sem teljesen rózsás: több kulcsjátékosom is sérüléssel bajlódik, az ő kiesésük és helyettesítésük jelenti jelen pillanatban a legnagyobb gondot. Ettől függetlenül a hétvégi bajnokin azt várom, hogy hazai pályán ott folytassuk, ahol a ZTE ellen abbahagytuk. Akkor 3-1-re nyertünk, a mutatott játékkal, a különbséggel vagy éppen azzal az eredménnyel most is elégedett lennék.”

 

A Honvéd-tréner a szezon elején azon a véleményen volt, hogy szeretne minden posztra két egyforma képességű játékost tudni keretében. Viszont most Takács Ákos személyében az egyetlen jobbhátvéd is kidőlt a kispesti sorból.

 

„Takinak már régóta problémája van a térdével, nem is tud rendesen edzeni. Általában úgy néz ki, hogy háromnapos kihagyás, regenerálódás után csak csütörtökön kapcsolódik be a közös munkába és két edzéssel várja a bajnokit, aztán kezdődik minden elölről. A győri találkozó után azonban olyan erősek lettek a fájdalmai, hogy nem jött rendbe, így a napokban derül ki, kell-e műteni vagy sem, de mindenképpen hosszabb kihagyás vár rá.”

 

Takácson kívül nem teljesen egészséges a kupameccsen sérülés miatt le is cserélt Ivancsics Gergely, aki az utánpótlás-válogatottba sem tudott elmenni. Csütörtökön edzett először, így a balösszekötő játéka erősen kérdéses.

 

A védelemből Benjamin nincs bevethető állapotban, ő hasfalhúzódással jött vissza a válogatottból, tíz napja nem edzett. Abraham a napokban kapta meg végre sportorvosi engedélyét, elkezdte az edzéseket, ám mivel hat hete nem játszott, amíg ismét képességeinek megfelelően lehet rá számítani, még további hetekre van szükség.

 

„Láttam a Fehérvár REAC ellen Rákospalotán 2-1-re megnyert találkozóját, veszélyes, jó csapatnak tartom hétvégi ellenfelünket, de a Bozsik Stadionban egyértelműen mi vagyunk az esélyesek és elvárom a csapatomtól, hogy megszerezze a három pontot. Még úgy is, hogy sok a hiányzónk.”

 

Rabóczki Balázs viszont felgyógyult és ott lesz a kezdőben, míg a balhátvéd Vincze Zoltán a jobboldalon kerül bevetésre. Ami számára szokatlan szerepkör, viszont a korábbiakban előfordult már, hogy szükségből megoldotta a feladatot.

A BP. HONVÉD VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATA:
Rabóczki – Vincze Z., Szmiljanics, Debreceni, Magoc – Sztojakovics, Maróti, Genito, Diego – Hercegfalvi, Abbas.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu