Pölöskei Gábor a Honvéd vezetőedzője

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 12. 13:56
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján hivatalosan is bemutatta az együttes új trénerét, aki nem más, mint Pölöskei Gábor. A 48 éves pro licences képesítéssel rendelkező szakember korábban az MTK-nál vezetőedző, a kék-fehéreknél, valamint a Ferencvárosnál és az U19-es válogatottnál pedig másodedző volt.


„Szeretettel meghívunk benneteket a Budapest Honvéd FC holnapi sajtótájékoztatójára, ahol hivatalosan bemutatjuk a klub új vezetőedzőjét. Megjelenésetekre feltétlenül számítunk" – felcsillant remény, hogy véget érhetnek a találgatások, megtudhatjuk végre, ki lesz az edző Kispesten, amikor szerda délután ezt az e-mail üzenetet kaptuk a piros-feketék sajtófőnökétől.

 

Csütörtök koradélután valóban felszállt a köd a XIX. kerületben. Tudtuk jól, hogy Jose Mourinho már aláírt az Interhez, Luiz Felipe Scolari pedig a Chelsea-vel egyezett meg, arról nem is beszélve, hogy Sisa Tibor és Róth Antal sem vállalta a megbízatást.

 

A Bozsik-stadion sajtószobájában feszült várakozás előzte meg az edzőkutató expedíció eredményhirdetését, végül – a korábban kiszivárogtatott információkat alátámasztva – Pölöskei Gábor lépett elő a fellebbenő fátyol mögül.

 

George F. Hemingway klubtulajdonos távollétében Gács Pál ügyvezető igazgató bonyolította le a tárgyalásokat, az edzőkeresésnél az alapvető kritériumok közé pedig a kellő motiváció, a megfelelő képesítés, és a magyar útlevél tartozott.

 

Annyi szent, Pölöskei okmányai rendben vannak, a pro licences diplomát elsők között tudhatta magáénak hazánkban, nem mellesleg a Honvéd vezetőedzői posztja is mindenképpen kihívást jelent a számára.

 

A 48 esztendős szakember játékosként sokáig ragaszkodott a zöld-fehér színhez, mielőtt légiósnak állt itthon a Győrt és a Ferencvárost erősítette, majd az MTK-nál is eltöltött éveket. Edzőként ugyan nincsenek külföldi tapasztalatai, idehaza viszont már letette a névjegyét. Először az MTK-nál Henk ten Cate munkáját segítette, majd a 2000-2001-es idényben vezetőedzőként irányította őket.

 

Abban az idényben a Dunaferrt és a Vasast megelőzve a Ferencváros lett a bajnok, a Pölöskei vezényelte MTK-nak be kellett érnie a csalódást keltő hatodik hellyel. Ezt követően Garami József jobb keze volt éveken át az FTC-nél a kék-fehéreknél is, de szaktudásából már az U21-es válogatott is profitálhatott, Róth Antal segédje volt a korosztályos nemzeti csapatnál.

 

Pölöskei sokat nem ücsöröghet a babérjain, hiszen a Honvéd hétfőn megkezdi a felkészülést a 2008-2009-es szezonra, vasárnap pedig már pályára is lép a második számú európai kupaküzdelem előszobájának tekinthető sorozatban, az UEFA Intertotó kupában. A piros-feketék a kazah FC Zsetiszuval csapnak össze, a párharc első találkozóját Taldikorganban rendezik.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu