Platini nem akar FIFA-elnök lenni

Szerző: MTILétrehozva: 2012. január 27. 16:27
Kitölti mandátumát és 2015-ig az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke marad Michel Platini, aki cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint három éven belül leváltaná Joseph Blattert, a nemzetközi szövetség vezetőjét.


 

A francia sportvezető a The Telegraph pénteki számában azt mondta, tavalyi újraválasztásakor négy évre kapott megbízást, semmiképpen sem akar előbb távozni az UEFA éléről. "Nem tudom, mit fogok tenni a következő években, de tisztázni szeretném, hogy a FIFA-t és annak elnökét a továbbiakban is meg fogom védeni - fogalmazott az 56 éves Platini. - Blatter azt mondta, 2015-ben visszavonul, én pedig szeretném segíteni abban, hogy megfelelő módon fejezhesse be elnöki pályafutását." A nemzetközi szövetséget tavaly többször korrupcióval vádolták meg, így a szervezet történetének legnagyobb válsága épp a 75 éves Blatter vezetése alatt következett be.

"Néha azonos véleményen vagyunk, néha nem - mondta Platini. - De hangsúlyozom, azért dolgozom együtt vele régóta, mert becsületesnek tartom. Lehet, hogy a FIFA tagjai között vannak korrupt emberek, de Blatter tisztességes. Elképzelhető, hogy némelyeknek nem tetszik az, ahogyan a döntéseit meghozza, azonban ettől függetlenül biztosan állíthatom, hogy becsületes."

A nemzetközi szövetség svájci vezetője a múlt héten a France Football magazinnak azt nyilatkozta, Platini jó FIFA-elnök lenne. "Készen áll a feladatra, ha ő is úgy akarja. Egyelőre azt mondja, még nem tudja, de tudom, legbelül akarja ezt a pozíciót" - fogalmazott Blatter.

Címkék: michel_platini
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu