Overmars visszatér a futballpályára

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 10. 23:31
Négy évvel visszavonulása után Marc Overmars nevével újra a futballpályákon találkozhatunk. Az egykori kiváló szélső korábbi klubja, a Go Ahead Eagles színeiben szerepel majd a következő szezonban, abban az együttesben, amelynek vezetőségében az elmúlt három évben szerepet is vállalt.


Marc Overmars a 2004-es világbajnokság előtt jelentette be, hogy a torna után nemcsak válogatott szinten fejezi be, de a klubfutballt sem folytatja. A szélső egyébként visszavonulásának okaként a súlyos sérüléseit nevezte meg.

 

A most 35 éves futballista az elmúlt években a Go Ahead Eagles együttesének vezetésében vett részt. Sokak meglepetésére azonban úgy döntött, hogy még a pályán is segíti a deventerieket, és visszatér a futballpályára.

 

„Nagy élmény lesz újra pályára lépni” – nyilatkozta Overmars az egyik deventeri napilapnak. – „Bár négy éve visszavonultam, és azóta csak hetente egyszer edzem, a gyorsaságom megmaradt, és majd meglátjuk, mire leszek képes.”

 

Overmars egyébként a Go Aheadnél kezdte pályafutását, az 1990-91-es szezonban szerepelt a klub színeiben. Később játszott még a Willem II, az Ajax, az Arsenal és a Barcelona gárdájában. A katalánok egyébként 40,6 millió eurót fizettek érte, ezzel ő lett minden idők legdrágább holland játékosa.

 

Az emsti születésű futballista 1993 és 2004 között viselte a válogatott mezét, amit 86 alkalommal ölthetett magára.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu