Ötmeccses eltiltás Mourinhónak!

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 6. 16:07
Öt mérkőzésre tiltották el a Real Madrid portugál vezetőedzőjét, José Mourinhót, az április végi, első BL-Clásico (Real-Barca 0-2) utáni sajtótájékoztatón tett kijelentéseiért - ezt az UEFA jelentette be péntek délután. Ebből egy meccs felfüggesztett (a következő három évre), egyet pedig már letöltött a tréner a BL-elődöntő visszavágón, így a csoportkör első feléről (három találkozóról) hiányzik majd a blancók kispadjáról.


A Real Madrid vezetőedzője azt nyilatkozta, botrányos, hogy a Barcelona rendre bírói segédlettel jut tovább a nemzetközi kupában, a blaugranák mestere, Pep Guardiola pedig második BL-címét nyerheti botrányok közepette.

A spanyol lapok, köztük a Marca, a legrosszabbra is felkészültek, hétmeccses eltiltást sem zártak ki, hiszen Mourinho visszaesőnek számít, többször is összetűzésbe került a bírákkal, és már kapott szankciót az UEFA-tól ebben az idényben.

Végül "csak" a csoportkör felét kell kihagynia a BL következő kiírásban a szókimondó trénernek, aki nem annyira a pályán mutatott viselkedésével (a második félidőben szövegelésért kiállították), mint inkább a sajtóeseményen tett kirohanásával verte a ki a biztosítékot. Az edzőnek ötvenezeurót is be kell fizetnie a szövetség számlájára, a Realnak további húszezret kell utalnia.

A fővárosiak már jelezték, ebben az ügyben is fellebbeznek, sőt, szükség esetén akár a Sportdöntőbíróságig (CAS) is elmennek. Pepének helyben hagyták az egy meccses eltiltását, amelyet azóta már le is töltött.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu