Összeesett a Lokinak is gólt lövő csatár

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 8. 10:54
A szerdai gyakorlás közben a pályán összeesett a francia válogatott edzőtáborában Bafétimbi Gomis, a Debrecen Bajnokok Ligája-csoportbeli ellenfele, a múlt kedden a Puskás Ferenc Stadionban is gólt szerző támadó. Az Olympique Lyon kiváló labdarúgója gyorsan magához tért, de társai és a szakmai stáb tagjai is nehezen viselték az esetet.


A L'Equipe beszámolója szerint a focista az egyik hat-hat elleni játék során lett rosszul annak ellenére, hogy senkivel sem ütközött. Minden előzmény nélkül egyszer csak eldőlt, a földre zuhant és elveszítette az eszméletét.

A csapattársak azonnal a segítségére siettek, majd hívták az orvosi személyzetet is. Valószínű, még élénken élt bennük, hogy másik társuk, Jimmy Briand tavasszal hasonló körülmények között lett rosszul.

Gomis szerencsére egy percen belül magához tért, majd segítség nélkül fel is tudott kelni. Ezután ivott néhány korty vizet, majd miután a csapatorvos is megvizsgálta, tíz perc múlva újra játékra jelentkezett.

Claude Puel, a Lyon edzője így reagált a történtekre: "Már nem először rémít minket halálra, a Deportivo elleni edzőmérkőzésen is hasonló történt. Ezt így ne csinálja! Öt perc múlva már újra semmi baja. Még szerencse, hogy nem védőt játszik."

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu