A Saint-Étienne tíz bajnoki címe – a Marseille-jel karöltve – rekord Franciaországban, de az, hogy 1981 óta hiába áhítozik utána, már alaposan kikezdte az idősebb drukkerek idegrendszerét.
A legnagyobb rivális Lyont sem manapság, még 1994 áprilisában győzte le legutóbb hazai pályán, ám múlt szombaton több jel is arra mutatott, véget vet a sorozatnak: a hárompontos fór és a felfokozott várakozás az OL elnökével, Jean-Michel Aulasszal is azt mondatta: van mitől félniük a Geoffroy-Guichard-ban.
A parázs hangulatot már az garantálta, hogy valamennyi jegy elkelt elővételben, ami még akkor is dicséretes, ha hozzátesszük: az egyik kapu mögötti lelátón javában zajlanak az építkezések, és már a 2016-os Európa-bajnokságra készítik elő a terepet.
Felújítás alatt | Fotó: Czövek Oszkár |
Akik viszont bebocsátást nyertek, azok előtt le a kalappal: a székekre készített mozaikdarabokból fantasztikus élőkép (a B-középben mindjárt kettő) rajzolódott ki a kezdés előtt, amit harci dalokra emlékeztető nótákkal kísértek.
Bafétimbi Gomis egykor otthon érezhette magát Saint-Étienne-ben, azzal azonban, hogy Júdás módjára elárulta nevelőcsapatát, és a Gerland-ba szerződött, kiérdemelte beállásakor a válogatott szitkokat.
Már amikor az utolsó húsz percre, 0-0-nál beszállt, halkan megjegyeztem: nem lepődnék meg rajta, ha épp az ő góljával dőlne el a 104. Rhône-menti derbi. Mit ad Isten, tíz perccel később akkora gólt ragasztott a bal felsőbe 25-ről, hogy azt a mérsékeltebb Saint-Étienne-drukkerek is megtapsolhatták.
Gólörömnél általában nem érdemes elidőzni, de a mostanira mindenképp kell néhány gondolatot szánni. A kispadhoz futva ugyanis annak az Éric Abidalnak a mezét emelte magasba, akiről a napokban kiderült, májátültetésen kell átesnie.
Gomis utólag elmondta, nagyon jó barátságot ápol a Lyon korábbi, a Barcelona jelenlegi bekkjével, akivel a francia válogatott edzőtáborában többször is egy szobában lakott. Emberi gesztus – talán így volt megírva.
Hogy a derbigyőzelem mennyit ér arrafelé, ahhoz Alexandre Lacazette szavait tolmácsoljuk: „Mindent egy lapra feltéve harcolnunk kell a pályán, csak a győzelem elfogadható. Akik nem a környékről valók, nem érzik át, mennyire bennünk él ez a párharc, ami igazán hangsúlyozza a klub iránt mutatott szeretetünket."
„Mindig egy cél lebeg előttünk, jobbak legyünk a Saint-Étienne-nél! Vannak csapatok, amelyek nem számít, ha előttünk végeznek, de a Zöldeket bármi úton és áron magunk mögé kell utasítanunk. Életemben összesen egyszer kaptam ki tőlük, és ez az U12-es csapattal volt. Nem szeretném újra átélni” – mondta még a meccs előtt, és utólag megnyugodhat: nem kellett újfent szoknia a gondolatot.
A Saint-Étienne mestere, Christophe Galtier is elismerte, a jobb csapat nyert, amit az ellenfél tapasztalatával indokolt; az OL nemhogy ki-kilép a nemzetközi porondra, hanem 2010-ben elődöntőt is játszott a BL-ben, márpedig a komoly meccseken kiütközik a rutin.
A körítés tehát zseniális volt, az élmény örök, a hangulatomat ugyanakkor befolyásolta, hogy a hotelben indulás előtt épp a Tottenham-Bolton mérkőzést néztem, és láttam, ahogy Fabrice Muamba életéért küzdenek a pályán. Bogdán Ádámnak küldtem egy sms-t, hogy tartsanak ki – nagyon nehéz napok ezek a Wanderersnél. Sajnos a foci most csak mellékszereplő.