Nyíregyházi szépítkezés a Lokiért

Szerző: MTILétrehozva: 2012. június 28. 15:13
Másfél millió forintért felújítják a nyíregyházi stadiont a Debrecen labdarúgócsapatának július 24-én esedékes hazai Bajnokok Ligája-selejtezőjére. Maurer Erzsébet, a nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. sajtóreferense csütörtökön az MTI-nek elmondta: a stadion játékterén már kicserélték a helyenként megkopott gyepszőnyeget, így mintegy 80 négyzetméteren új fű várja majd a magyar és az albán bajnok, azaz a DVSC és a Skenderbeu Korce együttesét.


 

Hozzátette: a pályán kicserélik a régi acélkapukat, helyettük alumíniumból készülteket helyeznek el a játéktéren, és a lelátó is megszépül a mérkőzésre: lefestik a falrészeit, a megrongálódott székeket pedig újra cserélik. Felújítják az öltözőket és a sajtópáholyt, a VIP-szektort pedig kibővítik.

Hangsúlyozta: az UEFA-minősítéssel rendelkező stadionban mindent az előírások szerint készítenek elő a BL-találkozóra. A DVSC azért Nyíregyházán játssza hazai BL-meccsét, mert saját stadionja nem felel meg a nemzetközi előírásoknak.

A Debrecen a második selejtezőkörben csatlakozik be az idei küzdelemsorozatba, július 17-én Albániában játssza első mérkőzését, a visszavágó egy héttel később lesz Nyíregyházán. A csapatnak három párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy felkerüljön a Bajnokok Ligája főtáblájára, azaz a csoportkörben szerepelhessen.

Címkék: dvsc_teva
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu