Nem lesznek bérletesei az MU-nak?

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 7. 17:35
Elege van a 700 millió fontos adósságot felhalmozó Glazer-klánból a Manchester United fanatikusainak. Az egyik csoport nagyszabású bojkottott szervez a nyárra annak érdekében, hogy senki se vegyen bérletet a következő szezonra. Ezzel szeretnék megrendíteni a tulajdonosok uralmát és elüldőzni őket a nagymúltú klubtól.


2005-ben éppen a Glazer-család hatalomátvétele fújt ébresztőt a drukkereknek, akik megalakították az FC United nevű csoportosulást. Vezetőjük, Andy Walsh a The Mirror napilapnak elmondta, mióta a Glazerek átvették a klub irányítását, nem járt az Old Traffordon.

"Akkor elhatároztam, hogy amíg ők vannak uralmon, egy pennyt sem költött a Manchester Unitedre. Így is történt. Nem vagyok hajlandó olyan emberek zsebét tömni, akiknek nincs más céljuk, mint a harácsolás.

Nem én voltam az egyetlen. Sokakkal együtt megalapítottuk az FC Unitedet, míg mások csak azzal tüntettek, hogy kocsmákban nézték a meccsket, és amit megspóroltak, azt néhány pint sörre költötték."

A szurkolóvezér hozzátette, eleinte sikerült a klubnak feltölteni a megüresedett helyeket a lelátón, hiszen korábban rengetegen voltak, akik nem is jutottak jegyhez. Ez megváltozott. Egyre csak fogy a bérletesek száma, egy év alatt 65 ezerről 58 ezerre csökkent. Gyakran már nincs is teltház.

A terv: nagyszabású bojkotott szervezni a nyárra annak érdekében, hogy senki se vegyen bérletet a következő szezonra. Ez alapjaiban rengetné meg a Glazer-család üzleti tervét, és rábírhatná az amerikaiakat, hogy szedjék a sátorfájukat. Az FC Unitedhez a MUST (Manchester United Supporters Trust) is csatlakozott, hetvenezer szórólapot osztottak ki a Portsmouth elleni mérkőzésen, a csapat 23 áldozattal járó 1958-as müncheni légikatasztrófájának évfordulóján.

"Ez a nap örökre emlékeztetni fogja arra az embereket, hogy a Manchester United Football Club sokkal több egy üzleti vállalkozásnál. Az MU egy nagy család, olyan történelemmel és tradíciókkal, mint egy másik egyesület sem. Véget kell vetni a Glazerek pusztításának" - olvasható a MUST egyik közleményében.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu