Nem léphet pályára Torres a Calderónban

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 16. 11:50
Fernando Torres sérülése miatt egészen biztosan kihagyja az Atlético Madrid elleni, spanyolországi találkozót. A csatár a Belgium elleni világbajnoki selejtezőn húzódott meg az első negyedóra végén, és tíz napig nem állhat a Liverpool rendelkezésére. A labdarúgó ennek következtében csak a lelátóról figyelheti jelenlegi és korábbi klubcsapatának jövő szerdai összecsapását.


 

Fernando Torres a kezdőcsapatban kapott helyet a Belgium elleni válogatott találkozón, ennek ellenére csak mintegy tizenhat percet tölthetett a pályán, és sántikálva hagyta el a brüsszeli Baldvin király Stadion játékterét.

Az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy a csatár bár csak könnyebb sérülést szedett össze, tíz napig nem öltheti magára klubja, a Liverpool mezét, így a Bajnokok Ligája következő körében is csak a partvonalon túlról figyelheti társait.

A játékos nagy bánatára éppen nevelőegyesülete, az Atlético Madrid ellen nem lesz bevethető állapotban, legalábbis a spanyolországi mérkőzésen: a visszavágón már minden valószínűség szerint számíthat rá Rafael Benítez menedzser.

A mind válogatott szinten, mind a klubcsapatban egy célért küzdő társai, Xabi Alonso és Álvaro Arbeloa úgy vélik, kétszeresen is hatalmas veszteséggel számolhatnak a támadó kiválásával.

„A Belgium elleni összecsapáson már az első félidő első harmadában kidőlt Fernando, ám csapatunk erejét mutatja, hogy nélküle is sikerült begyűjtenünk a három pontot. A Poolban nehéz lesz pótolni, ugyanis főleg a madridi találkozón nagy hasznát vettük volna” – nyilatkozta Xabi Alonso.

„Sorozatban játsszuk a mérkőzéseket, így előbb-utóbb amúgy is pihennie kellett volna egy kicsit, ám most, hogy pár héten belül több nagy rangadót is megvívunk többek között a Chelsea-vel , különösen érzékenyen érint minket a kiválása. A kispadunk azonban van annyira hosszú, hogy ne kerüljünk komoly gondba, de egy Fernando Torres-kaliberű játékos szolgálataitól egyetlen csapat sem tekint el szívesen.”

Alonsóhoz hasonlóan Arbeloa sem repesett az örömtől a lefújás után. „A kilencven perc előtt úgy tűnt, kirobbanó formában van Fernando, ám sajnos idő előtt véget ért számára a meccs. Egy sérülés sosem jön jókor, ám ha hinni lehet az első orvosi eredményeknek, nemsokára ismét a pályán lehet a segítségünkre.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu