NB I-es botrány, amely világhírű lehet

Szerző: SHLétrehozva: 2013. április 29. 17:47
Addig vitatkozott azon, hogy ki rúgja a büntetőt a Honvéd két játékosa, amíg a bíró el nem döntötte azt egy piros lappal a vasárnap esti bajnokin, Pécsett, ahol a kiállítással együtt is simán behúzta a győzelmet a budapesti csapat az NB I 25. fordulójában. Az exjuvés Davide Lanzafame el akarta venni a labdát csapattársától, az argentin-olasz Leandro Martíneztől, de végül távoznia kellett a pályáról második sárgával. A büntetőt belőtte Martínez, 2-0-s vezetéshez juttatva csapatát. A vége: Pécs-Honvéd 0-3.


Ki RÚGJA A TIZENEGYEST? - A BÍRÓ ELDÖNTÖTTE

"A tizenegyesünknél a legnagyobb hibát igazából én követtem el. A mérkőzés előtt ugyanis nem jelöltem ki, hogy kik rúgják majd az esetleges büntetőinket. Ettől függetlenül a látottaknak nem lett volna szabad megtörténniük. A játékosok is hibáztak, de a felelősséget én vállalom. Miután nekünk minden játékosunk nagyon fontos, így nem tehetjük meg, hogy mindkettő, de akár csak az egyikük is kikerüljön a keretből. Ami történt, megtörtént, szerencsére azért nagy baj nem lett belőle. Természetesen majd levonjuk a megfelelő következtetéseket, és megoldjuk az ügyet házon belül" - reagált Marco Rossi, a Honvéd olasz mestere hivatalos nyilatkozatában.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu