Nagyot lépett előre fociválogatottunk

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 29. 13:55
A Luxemburg és a San Marino elleni győzelmeknek hála hét helyet lépett előre a magyar labdarúgó-válogatott a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb hivatalos világranglistáján. A mieink így szinte biztosan a harmadik kalapba kerülnek a következő vb-selejtező-sorsolás előtt. A sort a világ-, és Európa-bajnok spanyolok nyitják.


A magyar válogatott hét helyet javítva 45. helyen állnak, ami azért is örvendetes, mert így a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezős csoportjainak július 30-i sorsolásán a mieink várhatóan a harmadik kalapban kapnak helyet.

A kalapok beosztását ugyan a július 27-i ranglista alapján készítik el, az európai válogatottak azonban addig már nem játszanak. 

Egervári Sándor együttesének Európa-bajnoki selejtezős ellenfelei közül a hollandok állnak a legjobban: a 2010-es világbajnokság döntősei továbbra is másodikok. A svédek a 19., a finnek a 76., a moldovaiak a 85. pozíciót foglalják el, míg San Marino pont nélkül holtversenyben utolsó, azaz a 203. helyen áll.

Egervári Sándor szövetségi kapitány a világranglista megjelenését követően a szövetség honlapján elmondta: mindenképpen pozitív fejlemény a javulás, de nem jelent automatikusan előnyt a vb-sorsoláskor.

"Bár ez még nem a hivatalos besorolás, de várhatóan valóban a harmadik kalapba kerülünk a vb-sorsoláson - mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. - Jelentős és reményteljes eredménynek tartom, hogy el tudtuk érni ezt az előrelépést, ez mindenképpen pozitív fejlemény a magyar labdarúgásban. Az előrelépés jelenthet, de nem feltétlenül jelent majd előnyt a vb-sorsoláskor, hiszen a negyedik kalapban is rendkívül erős válogatottak szerepelnek majd, és ha közülük is a legerősebbek egyikét kapjuk ellenfélként, akkor kevesebb hozadéka lehet a javításnak."

A negyedik kalapban kap helyet, így potenciális csoporttárs lehet Bulgária, Románia, Lengyelország, vagy Skócia is, viszont nem kerülhetünk össze a szintén "harmadik kalapos" csehekkel, az ukránokkal, a svájciakkal, vagy a belgákkal.

A LEGFRISSEBB FIFA-RANGLISTA (ZÁRÓJELBEN A MÁJUSI HELYEZÉS):
1. ( 1.) Spanyolország 1871 pont
2. ( 2.) Hollandia 1661
3. ( 4.) Németország 1417
4. ( 6.) Anglia 1146
5. ( 3.) Brazília 1130
6. ( 9.) Olaszország 1059
7. ( 8.) Portugália 1046
8. (10.) Horvátország 1033
9. (28.) Mexikó 1007
10. ( 5.) Argentína 979
...19. (28.) Svédország 884
...45. (52.) MAGYARORSZÁG 603
...76. (81.) Finnország 419
...85. (86.) Moldova 383
...203. (202.) San Marino 0
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu