Mourinho „megbocsátott” Karim Benzemának

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 4. 10:20
Sokat dolgozott ezért a francia csatár, de a jelek szerint megérte! Az ősszel állandóan és keményen bírált Karim Benzema ugyanis „meglágyította” Jose Mourinho szívét, legalábbis erre utal a portugál szakember legfrissebb nyilatkozata. A Real Madrid szakmai főnöke ugyanis dicsérte a francia támadó formajavulását, a Málaga elleni csütörtök esti teljesítményét.


 

Pedig Mourinho nemrég még lustának és figyelmetlennek tartotta az Olympique Lyon egykori ászát, akit csak az mentett meg a „kirúgástól”, hogy Gonzalo Higuaín súlyosan megsérült. Így Benzema állandósíthatta helyét a csapatban, az esélyt pedig gólokkal hálálta meg.

„Karim Benzema egyre jobban játszik az elmúlt hetekben. Teljesen más játékos, mint akit megismertem az érkezésem után” – jelentette ki Mourinho.

Az eddigi legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Real Madrid a bajnoki szezonban, hét csapást mért Manuel Pellegrini Málagájára. Benzema duplázott, Marcelo és Di María is betalált, Ronaldo pedig közel ötszázperces gólcsendet tört meg, mindjárt egy mesterhármassal. Az elképesztő hajrában tíz a kilenc ellen fejezték be a csapatok, Gaspart kiállították, Cala és CR7 is megsérült! A hét gól az hét gól, de a hét pont is hét pont. Mármint a Barca és a Real közötti különbség.

„Benzema fizikailag és mentálisan is megerősödött. Ezúttal is nagyszerűen játszott, dinamikus volt. Most már imádom őt – tette hozzá a portugál tréner, majd így folytatta: – Kiváló taktikázási lehetőséget teremt, hogy két középcsatárom is van. Hiszen jól tudom, Emmanuel Adebayor milyen hasznára lehet a csapatnak. A helyzettől függően használhatom valamelyiküket vagy mindkettőjüket az adott mérkőzésen.”

Jose Mourinho csütörtökön este nagyon boldog lehetett, de azért némi bizonytalanság is hatalmába keríthette. Cristiano Ronaldo ugyanis megsérült a hajrában, egyelőre nem tudni, milyen nagy a baj.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Rommá verte a Real a Málagát
VIDEÓK! Az eddigi legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Real Madrid a bajnoki szezonban, hét csapást Manuel Pellegrini Málagájára. Benzema duplázott, Marcelo és Di María is betalált, Ronaldo pedig közel ötszázperces...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu