Mitől ilyen jó ez a Fradi?

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 1. 21:05
VIDEÓ! A címben feltett költői kérdésünkre Marek Heinz a válasz, ezen az estén legalábbis a cseh csatár intézte el a Győrt, az első bő negyedórában duplázott, akár mesterhármast is szerezhetett volna. A szünet utáni pillanatokban André Schembri döntötte el a bajnokit egy lesgyanús góllal.


Harminc másodperc után megzörgette a hálót a Fradi nyári sztárigazolása, Marek Heinz, aztán negyedóra múlva ismét beköszönt, két perccel később már mesterhármasnál járhatott volna. A sokkból csak a félidő hajrájára ébredt fel a Győr, de Ji-Paraná szabadrúgásán kívül komoly lehetőséget nem jegyezhettünk fel a vendégeknél.

A folytatásban André Schembri is feltette a koronát nagyszerű produkciójára, igaz, valószínűleg leshelyzetben kapta a labdát, mielőtt a kapuba kotorta volna. A Győr hadilábon áll a góllövéssel, a második félidőbben két-három ziccert is elpuskáztak a kisalföldiek. A második helyen várja a szombati, Újpest elleni ősi rangadót a Ferencváros.

"Büszke vagyok a fiúkra. Lépegetünk előre azon az úton, amelyet közösen meghatároztunk, koncentráltak voltunk, megérdemelten nyertünk. Ne értékeljük túl ezt a fölényes győzelmet, ez csak egy lépcsőfok ahhoz, hogy jók legyünk" - nyilatkozta Prukner László a mérkőzés után a Sport TV-nek.

 

 

LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
FERENCVÁROS-GYŐR 3-0 (2-0)
Albert-stadion, vezeti: Bede Ferenc (Medovarszki, Vígh T.).

FTC: Ranilovic - Balog, Csizmadia, Junior (Pölöskei, 86.) - Schembri, Maróti, Józsi, Tóth B.  (Jakimovski, 81.) - Andrezinho (Adriano Alves, 68.), Rósa, Heinz. Vezetőedző: Prukner László.
Cserepad: Mester, Adriano, Jakimovski, Danquah, Fölöp, Gárdos, Pölöskei.

ETO: Sztevanovics –  Babics, Eugene (Koltai, 25.), Fehér, Szabó O. –  Tokody, Trajkovics (Alekszidze, 50.), Völgyi,   Ji-Paraná - Ganugrava, Bugerra. Vezetőedző: Pintér Attila.
Cserepad: Sánta, Dinjar, Alekszidze, Kiss M., Sarasenidze, Koltai, Nagy Á.
Gólszerző: Heinz (1., 16.), Schembri (47.) 
Sárga lap: Eugene (5.), Völgyi (26.), Sztevanovics (67., Ji-Paraná (67.), Fehér (77.)
TOVÁBBI EREDMÉNY A JÁTÉKNAPRÓL:
Zalaegerszeg-Lombard Papa 3-1 (2-1)
G.: Raicomar (26.), Pavicsevics (43., 90. - 11-esből), ill. Abwo (12.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC 5 3 1 1 13–6 7 10
2. Ferencváros 5 3 1 1 9–6 3 10
3. Kaposvári Rákóczi 5 3 1 1 9–6 3 10
4. Vasas 5 3 1 1 10–8 2 10
5. MTK Budapest 5 3 1 1 8–7 1 10
6. Budapest Honvéd 5 3 0 2 9–6 3 9
7. Videoton 5 2 2 1 9–5 4 8
8. Zalaegerszegi TE 5 2 2 1 10–9 1 8
9. Újpest 5 1 3 1 4–4 0 6
10. Paks 5 1 2 2 8–10 –2 5
11. Győri ETO 5 1 2 2 3–6 -3 5
12. Lombard Pápa 5 1 1 3 8–9 -1 4
13. Szolnoki MÁV Ú 4 1 1 2 5–7 –2 4
14. Kecskeméti TE 5 1 0 4 10–16 –6 3
15. BFC Siófok Ú 5 0 3 2 2–6 –4 3
16. Szombathelyi Haladás 4 0 1 3 2–8 –6 1
91.: Vége a mérkőzésnek!
90.: Egy perc.
90.: Rósa lőtt a lelátóra,több mint félóra után lőtt ismét kapura a Fradi.
86.: Csere: Junior helyett Pölöskei.
81.: Tóth Bence helyett Jakimovski. A Heerenveen és a Partizan is vitte volna a Fradi új igazolását.
77.: Fehér-sárga.
72.: Bugerra ért el Ranilovics előtt egy kiugratást, de már csaka kapusba tudta pöckölni.
68.: Csere: Andrezinho helyett Adriano Alves.
67.: Sztevanovics kapott sárga lapot reklamálásért. Ji-Paraná meg kakaskodásért.
64.: A szezon gólját szerezhette volna Ji-Paraná, hatvan méterről emelt kapura, Ranilovic kint állt, de figyelt, s szögletre paskolta a kapu jobb oldalába tartó labdát.
62.: Most Koltai bólinthatott ziccerben, lefejelte a földre, gyatra, Ranilovicé.
59.: Tokody emelt be Bugerrának, tisztán fejelhetett középről, kilenc méterről, fölé.
54.: Fradi-szabadrúgás, Csizmadia emelte fel Heinznek, de nem eléggé, ellőtt a kapu előtt a csatár. Ez volt a tizedik FTC-próbálkozás.
50.: Csere: Trajkovics helyett Alekszidze.
47.: GÓÓÓÓL!!!! Schembri lesgyanús helyzetből kotorta be alabdát a hálóba, Tóth volt az előkészítő. 3-0
46.: Rósa lövése halt el Sztevanovics kezei között.
Egy perces tisztelgés Simon Tibor emléke előtt.

45+1.: Vége a félidőnek! Heinz duplájával megérdemelten vezet két góllal a Fradi. Az utolsó negyedórára felébredt a Győr.
45.: Egy perc.
44.: Koltai tört be a tizenhatosra, az alapvonalig bement, visszagurított, de hova, hova? Mindenki mögé.
40.: Schembri ronaldinhós csellel került lépéselőnybe, balról adott be, a berobbanó Andrezinho nem érte el, Szabó vágta szögletre.
38.: Három az egy ellen vihette a Fradi, Tóth Bence a bal oldalon érkező Schembrihez passzolt volna, de elakadt az egy szem védő Koltaiban. Rósa is üres volt a jobb oldalon.
36.: Schembri jutott át három emberen, aztán oldalhálóba lőtt. Játszik a Fradi - zengi a hazai kórus.
35.: Ji-Paraná 30 méteres szabadrúgása, centikkel ment a bal felső sarok mellé! Az első komoly győri lehetőség.
26.: Völgyi kapott sárga lapot.
25.: Eugene megsérült, Heinz kapott bele a szemébe. Nem tudja folytatni, Koltai váltja.
24: Schembri kézzel harcolta ki a lövőhelyzetet, hiába gól, nem adta meg Bede!
21.: Rósa bombája akadt el a falban.
20.: Schembri csinált bohócot Eugene-ből, de beleléptek lapos lövésébe.
18.: Heinz kapott első rangú kiugratást, a kapust megkerülve akarta levenni, de így már nem érte el. Közel volt a mesterhármashoz a cseh csatár.
16.: GÓÓÓÓL!!!! MEGINT HEINZ!!! Balog nagy bedobása után Heinz fordult le nagyon simán az elmélázó Tokodyról, és könnyedén átemelt jobbról a kapu jobb oldalába. Sztevanovics hiába vetődött.
11.: Tóth lövése vágódott szögletre. A Fradi irányít, de a tizenhatos környékén elfogy a tudomány.
10.: Heinz indítását kapcsolta le Szabó.
7.: Eugene szállt bele Andrezinhóba, sárga lap! Ápolni kell a brazilt.
1.: GÓÓÓÓÓL!!! BOMBAGÓÓÓL!!! MAREK HEINZ!!!! Harminc másodperc elteltével egy rosszul kifejelt labda után Heinz vette le a labdát mellel, s egy pattanás után a jobb alsóba bombázott 26 méterről, Sztevanovics nem tudott hárítani. 1-0
1.: A GYŐR KEZDTE!!
19:00. Most érkeznek a csapatok, pár perc és kezdődik!

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu