Mexikó bosszút állna Amszterdamban

Szerző: JJLétrehozva: 2014. november 12. 15:03
Pikáns meccset rendeznek szerda este az Amsterdam Arenában, ahol Hollandia fogadja Mexikót 137 nappal az emlékezetes, fortalezai vb-nyolcaddöntő után.


Azon a meccsen sokáig jobban játszott, és a 88. percig vezetett is Mexikó, de aztán Sneijder bevágott egy kipattanót és Robben kiharcolt egy - a tengerentúlon - azóta is vitatott büntetőt, amelyet Huntelaar értékesített.

Fűti a bosszúvágy a sombrerósokat, és a bizonyítási vágy is, hiszen 2011 óta nem "turnéztak" Európában.

Szintén 2011 óta nem fordult elő, hogy Carlos Velát is a mexikói keretben találjuk, a csatárnak sikerült rendeznie a nézeteltérését a szövetséggel Miguel Herrera kapitány közbenjárásával, aki rögtön a kezdőbe nevezi a Real Sociedad sztárját a Real Madrid-csatár Chicharitóval együtt.

A hollandoknál döcög a gépezet Guus Hiddink alatt, három Eb-selejtezőből kettőt elbuktak (Csehországban és Izlandon), és otthon sem voltak meggyőzőek Kahahsztán ellen.

Ha Robben kezd, akkor az ő kikapcsolása komoly gondot okozhat a közép-amerikaiaknak, akik ezzel együtt is jók lehetnek egy ikszre.  A szervezettség vitathatlan: utóbbi nyolc meccsükből hat alkalommal gólt sem kaptak.

Giovani dos Santos csak a cserepadról szállhat majd be a vendégeknél.

HOLLANDIA-MEXIKÓ, 20:30
Amszterdam, Amsterdam ArenA.

A várható holland kezdő: Cillessen - Van der Wiel, De Vrij, Vlaar, Blind - Fer, Sneijder, Wijnaldum - Robben, Van Persie, Afellay.

A hivatalos mexikói kezdő: Ochoa - Aguilar, M. Herrera, D. Reyes, Alanis, Aldrete - J. J. Vázquez, H. Herrera, Guardado - Vela, J. Hernández.

Oddsok:

Hollandia 1,90
döntetlen 3,4
Mexikó 3,75

Van egy tipped? Fogadj ITT!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu