Mészöly: Laczkót kiállíthatták volna!

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 20. 12:39
Herczeg András Debrecenje és Mészöly Géza Újpestje feszült egymásnak a labdarúgó NB I 7. fordulójának vaasárnapi összecsapásán, a szakadó esőben megrendezett meccset végül 1-1-es döntetlennel zárták a csapatok. A rangadót követően mindkét mester értékelt, a hazaiak szerint nyerniük kellett volna, a vendégek viszont úgy vélik, az a játékos egyenlített, akinek már régen el kellett volna hagynia a pályát.


Herczeg András a piros-fehér egyesület hivatalos honlapján elégedetlenségét fejezte ki az eredménnyel kapcsolatban, a Loki klubmenedzsere szerint a játék alapján a csapat rászolgált volna a három pontra.

"Az eredménnyel természetesen nem vagyunk elégedettek, hiszen a játék alapján megérdemeltük volna a győzelmet - értékelt a szakvezető. - A játékosok óriási elszántsággal és jól futballoztak, le a kalappal előttük, hogy összeszedték magukat egy ilyen hét után."

"Kézben tartottuk az irányítást, rengeteg energiát mozgósítottunk a győzelem érdekében, sokkal több helyzetünk volt, mint az Újpestnek, de Balajcza kapus nagyszerű napot fogott ki, és emiatt csak egy pontot tudtuk szerezni."

És valóban, ha nincs a roppant nehéz talaj ellenére egyébként válogatott formában védő kapus, a lilák a ferencvárosiak "megkopőasztása" után pont nélkül távoznak a hajdúsági megyeszékhelyről. Az Újpest vezetőedzője, Mészöly Géza szerint csapata nem úgy kezdte a mérkőzést, ahogy eltervezték.

"Nem tudtuk úgy kezdeni a mérkőzést, ahogy azt elterveztük, ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink. Sikerült is gólt szereznünk, de végül az a játékos egyenlített, akinek már nem kellett volna a pályán lennie - mondta Mészöly Géza, aki szerint Laczkó Zsolt szándékosan szabálytalankodott Szokol Zsolt ellen. - Nem lehetett látni ütést, csak azt, hogy hihetetlen nagy dinamikával letaglózza. A kényszerű cserék miatt is mondhatjuk azt, hogy a játékunk nem volt olyan gördülékeny, mint kellett volna."

Szokolt az első félidő hajrájában le is kellett cserélni agyrázkódás gyanújával, sőt, a szerencsétlenül járt védőhöz azonnal mentőt kellett hívni.

A címvédő Debrecen ötödik, a fővárosiak hetedikek a pontvadászatban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megint nem bírt a Loki az Újpesttel
Két és fél éve nem bírja legyőzni a bajnokságban a Debrecen az Újpestet, s ez vasárnap este sem volt másképp: a címvédő 1-1-es döntetlent játszott a Nagyerdőben a múlt héten a Ferencvárost megalázó fővárosi lila-fehérekkel. A...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu