Messi megtörné góltalanságát, Adán kezd?

Létrehozva: 2013. január 18. 18:08
BEHARANGOZÓ. Van esély arra, hogy egymás után két meccsen ne nyerjen az ősszel szenzációs menetelést bemutató Barcelona, bár tény, hogy az abszolút favorit így is a Vilanova-csapat lesz szombaton San Sebastiánban, a La Liga 20. fordulójában. Messi ott lőne gólt, ahol eddig még soha! A Real Madrid nyolc napon belül háromszor méri össze az erejét a Valenciával, a vasárnapi lesz a második felvonás. A Denevérek csatára, Roberto Soldado szerint a párharc ezen fejezetének "A bosszú" címet adhatjuk.


REAL SOCIEDAD-BARCELONA, SZOMBAT 18:00

Azon kevés stadionok egyike az Anoeta, ahol Lionel Messi, a Barcelona aranylabdása még soha nem szerzett gólt. A kis argentin november harmadika óta minden bajnokin megrázta magát legalább egyszer, ami kilenc meccset jelent. Az egyik sorozat biztosan megszakad.

Tito Vilanova nem számíthat David Villára, számíthat azonban "gálacsapatára", az alábbinál erősebb Barca-kezdőt elképzelni sem lehet. A jelek szerint tehát nem pihentet kulcsembereket a málagai kupavisszavágó előtt az edző, pedig nem áll túl jól a szénája a gránátvörös-kékeknek (a hétközben 2-2-re végeztek az andalúzokkal hazai környezetben). Nem a hiányzók döntenek a győztesről, a Real Sociedad a legjobbakkal állhat ki a rekorddöntögető katalánok ellen szombat este.

Biztosra menne tehát a Barca, nem véletlenül, hiszen a baszkok a La Liga egyik üde színfoltjának számítanak, a nyolcgólos Carlos Vela vezérletével remekeltek az elmúlt hónapokban, a Real elleni 4-3-as fiaskó előtt sorozatban hétszer kerülték el a vereséget.

A Nou Campban 5-1-re nyert a Barca augusztusban, de egy szezonnal korábban csak döntetlenre volt képes ebben az arénában úgy, hogy kétgólos előnyt tékozolt el a második félidőben.

A Barca várható kezdője: Valdés - Alves, Piqué, Puyol, Alba - Busquets, Cesc, Xavi - Pedro, Messi, Iniesta.

VALENCIA-REAL MADRID, VASÁRNAP 21:00

A Valencia a bajnokságban minden várakozást alulmúló őszt produkált, ami árnyalta a kiváló BL-szereplést, az edzőváltás óta azonban összerázódott a csapat, nem vitás, hogy sokkal többre hivatott ez a keret. Többre volt hivatott a Valencia kedden is a Spanyol Kupa negyeddöntőjének első felvonásán, a Real Madrid otthonában, de támadói hadilábon álltak a gólszerzéssel, így nem túl kedvező 0-2-ről várja a visszavágót. A sorsolás szeszélyei folytán a hétvégén is boldogíthatja egymást a két csapat, a Mestallában játszanak újabb erőfelmérőt bajnoki pontokért.

A Denevérek számára jó hír lehet, hogy folytatja rotációs taktikáját José Mourinho, amelynek ismét áldozata lehet Casillas, a zuhanyhíradó szerint az eltiltásából visszatér Adán áll majd a kapuban. Kezdő lehet a hétközben a padon jegelt Coentrao, Varane, Arbeloa, Di María és Higuaín. Pepe és Ramos persze továbbra sincs, utóbbi mellett Kaká is eltiltott (bár az ő gondolatai most amúgy sem a Real körül forognak).

A Valenciát az elmúlt években volt, hogy jól elverte a Real, de az utolsó két bajnoki szorosan alakult, míg az utolsó 14 egymás elleniből csak 4-szer fordult elő, hogy nem vette be a királyiak kapuját.

A hazaiaknál Canales, és Mathieu szerepeltetése fel sem merült, a középpályáról Parejo és Albelda is kidőlt, így Tino Costa és Gago is a kezdőbe katapultálhat. Joao Pereira eltiltott, Feguli az Afrika-kupán villoghat.

Két kulcsember játéka már nem kérdéses, Ricardo Costa és Jonás Soldado készen áll arra, hogy revansot vegyen a madridiakon, ahhoz segítve ezzel a Turia-partiakat, hogy komoly lépést tegyenek a BL-kvalifikációt érő helyek felé.

A Valencia várható kezdője: Diego Alves - Barragán, Rami, Ricardo Costa, Guardado - Gago, Banega, Tino Costa - Piatti, Soldado, Jonás.

A Real várható kezdője: Adán - Arbeloa, Varane, Carvalho, Coentrao - Xabi Alonso, Khedira - Di María, Özil, Ronaldo - Higuaín.

LA LIGA, 20. FORDULÓ
péntek
Espanyol-Mallorca 21:00
szombat
Granada-Rayo Vallecano 16:00
Real Sociedad-Barcelona 18:00
Getafe-Sevilla 20:00
Málaga-Celta Vigo 22:00
vasárnap
Osasuna-Deportivo 12:00
Valladolid-Zaragoza 17:00
Atlético Madrid-Levante 19:00
Valencia-Real Madrid 21:00
hétfő
Betis-Bilbao 21:30

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. FC Barcelona 19 18 1 0 64-20 +44 55
2. Atlético Madrid 19 14 2 3 40-18 +22 44
3. Real Madrid 19 11 4 4 45-20 +25 37
4. Real Betis 19 11 1 7 30-29 +1 34
5. Málaga CF 19 9 4 6 29-16 +13 31
6. Rayo Vallecano 19 10 1 8 27-34 -7 31
7. Valencia CF 19 9 3 7 27-27 0 30
8. Levante UD 19 9 3 7 24-27 -3 30
9. Real Sociedad 19 7 5 7 28-25 +3 26
10. Real Valladolid 19 7 4 8 27-25 +2 25
11. Getafe CF 19 7 4 8 24-30 -6 25
12. Sevilla FC 19 6 4 9 23-28 -5 22
13. Real Zaragoza 19 7 1 11 21-28 -7 22
14. Athletic Bilbao 19 6 3 10 23-39 -16 21
15. Celta Vigo 19 5 3 11 19-24 -5 18
16. Espanyol Barcelona 19 4 6 9 20-30 -10 18
17. Granada CF 19 4 5 10 16-29 -13 17
18. RCD Mallorca 19 4 5 10 18-33 -15 17
19. Deportivo La Coruña 19 3 7 9 23-40 -17 16
20. CA Osasuna 19 3 6 10 14-20 -6 15
Címkék: la_liga
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu