Mertesacker maradni akar az Arsenalban

Szerző: SHLétrehozva: 2013. november 27. 13:28
A német válogatott Per Mertesackernek még több mint másfél év van hátra a szerződéséből az Emirates Stadionban, de már most jelezte, hogy szívesen maradna az Arsenal játékosa azután is. A tárgyalásokban sokat segíthet majd, hogy a kezdeti nehézségek ellenére mostanra Arsene Wenger egyik alapemberévé vált.


 

Per Mertesacker 2011 augusztusában hagyta el a Werder Brement, és érkezett az Arsenal csapatához, nem sokkal az Ágyúsok megalázó, 8-2-es, Manchester Unitedtől elszenvedett zakója után. Arsene Wengernek ugyanis szüksége volt egy ritunos belső védőre.

A német válogatott játékos eleinte sokat küzdött a csapatba kerülésért, mert lassúnak és körülményesnek bizonyult a Premier League-ben, de szépen felvette a ritmust, a 2013/2014-es szezonban pedig már a tabella élén álló londoni csapat alapembere lett, aki Laurent Koscielnyvel együtt kirobbanthatatlan a védelem közepéről.

Szerződése 2015 nyarán jár le, de a keddi, Olympique Marseille elleni 2-0-s Bajnokok Ligája-győzelem után már megpendítette a maradás lehetőségét is, lévén ideje tárgyalóasztalhoz ülni. "Nagyon jól érzem magam itt - mondta a 29 éves játékos. - Az első évem valóban kemény volt Angliában, komoly kihívás, de a klub és a menedzser végig bíztak bennem."

"Ráadásul egyből volt egy súlyosabb sérülésem is, így volt időm teljesen lenyugodni. Az azóta elvégzett munka eredményének tartom, hogy nemrég felvették velem a kapcsolatot egy új szerződés miatt, mert a mostani másfél év múlva lejár. Senki sem siet, de úgy tűnik, elégedettek a teljesítményemmel."

"Eltartott egy ideig, míg elértem ezt a szintet, de a menedzser végig azzal motivált, hogy elég intelligensnek tart ahhoz, hogy megbírkózzam a problémákkal." Per Mertesacker eddig 88 mérkőzésen játszott at Arsenal mezében, és 95-ször a német válogatottéban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Dortmund túlélte, az Arsenal még vár
Életben maradt a Dortmund a Bajnokok Ligájában, amely az F-csoport rangadóján megérdemelten verte meg a Napolit. Az Arsenal hozta a kötelezőt a Marseille ellen, de ennek ellenére Nápolyban még mindig kieshet....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ilyen kölykök voltak az Arsenal focistái
Egy fotó járja körbe az internetet, amelyen egy szurkoló az Arsenal játékosainak gyerekkori képeit gyűjtötte össze egy csokorba. Wojciech Szczesny, Per Mertesacker, Thomas Vermaelen, Thomás Rosicky, Mikel Arteta, Lukas Podolski,...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Per Mertesacker
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu