Meccs helyett kórházba került Pandur

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 18. 13:45
A Paks élvonalbeli labdarúgócsapata Andics találatával kerekedett a szintén első osztályú Fehérvár fölé felkészülési mérkőzésen, ám a találkozó nem igazán emiatt marad emlékezetes. Az összecsapást megelőzően ugyanis a paksi oldalon kisebb riadalom támadt, adta hírül a Duna-parti város csapatának hivatalos honlapja, amely beszámol arról, hogy a találkozó előtt egy órával Pandur Péter kezein véraláfutások jelentek meg és szédülésre panaszkodott.


A védő ugyan pár perccel később már jobban érezte magát, a bemelegítés helyett azonban a kórházba, kivizsgálásra vitték. Miután minden lelete negatív lett, a találkozót már a lelátóról nézhette végig. Folytatás a héten: Pandur a biztonság kedvéért további orvosi kivizsgálásokon vesz majd részt.

 

A Veszprémet hét góllal verő újpestiektől – a gólokat Foxi (30., 85.), Kabát (34., 55.), Simon A. (38., 90.), Jucemar (70.)szerezték - tucatnyi játékos hiányzott, több válogatott. Bori Gábor az NB II-es csapatban szerepelt szakmai okokból, Rajczi Péter hivatalos ügyeit zárta le Pisában, előző munkahelyén, adta hírül az ujpestfc.hu. Sérülés, betegség és rehabilitáció miatt nem állhatott Szentes Lázár rendelkezésére Korcsmár Zsolt, Tisza Tibor, Pollák Zoltán, Kincses Péter, Kiss Zoltán, Barczi Dávid, Tóth Péter és Mundi Viktor, illetve a próbajátékra érkező Novák Alex. Négy játékosnak - Szabó Bence, Tóvizi Tamás, Litauszki Róbert és Frank Richárd – az U19-es válogatottban akadt kötelezettsége a hétvégén, Dombai András pedig az őt szerződtetni szándékozó Budaörsnél járt.

 

A Vasas Miskolcon teremlabdarúgó-tornát nyert, az angyalföldiek a hatos torna döntőjében a Mezőkövesdet verték 7-3-ra, a bronzérmet a Bőcs szerezte meg, amely 6-2-re lépte le a szétesőfélben lévő diósgyőri házigazdákat.

 

Az újonc, de ősszel remeklő Szombathely 4-4-t játszott a Hévízzel, a Haladás mind a négy gólját Oross Márton szerezte, viszont a két próbajátékon lévő légiós, Faton Hoti és Balel Arezou vérszegény produkciót nyújtott.

 

A ZTE Petneházi Márk és Horváth I András góljaival verte a másodosztályú Nyugati csoportban a középmezőnyhöz tartozó Ajkát. A zalaiakkal kapcsolatos hír még, hogy anyagi megfontolásból elmarad a január végre tervezett külföldi edzőtábor.

 

A Kecskemét 2-1-es félidő után 4-1-re verte a Szolnokot, Tomislav Szivics a védelem két szélén is új játékosokat tesztelt.

 

A Honvéd Kassán vendégszerepelt és hajtott fejet a házigazdáknak egy hajrában szerzett gólnak köszönhetően. A piros-feketéknél két próbajátékos, Medgyesi József és Lungu Mischek is szerepet kapott.

 

Dragoljub Bekvalac irányításával lejátszotta első mérkőzését a Győr, amely a Nyitrát verte 4-0-ra. A gólokat Beniusis, Tokody, Bajzát és Kink szerezték.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu