Maradona: Minden idők legjobbja vagyok

Szerző: SHLétrehozva: 2013. február 26. 19:10
Több száz szurkoló ostromolta meg a repülőtéren, majd éltette a hotelje előtt az argentin futball-legenda, Diego Maradonát, a Napoli egykori ikonját, aki hét év után tért vissza Olaszországba. Sajtótájékoztatót is tartott, ami hatalmas attrakciónak számított a Vezúv lábánál. Egyébként szerdán lesz napra pontosan 36 éve, hogy 16 esztendősen debütált az argentin válogatottban, Magyarország ellen, a Bombonerában, ahol a 62. percben, 5-1-es állásnál váltotta a duplázó Luquét.


SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki volt minden idők legjobb futballistája?
Maradona 7.2%
 
Pelé 5.8%
 
Puskás 74.5%
 
más 12.5%
 
Maradona 1984 és 1991 között viselte a Napoli világoskék mezét, két olasz bajnoki címhez és egy UEFA-kupa-trófeához segítette övéit, ebben az időszakban lett világbajnok Argentinával 1986-ban, Mexikóban, ahol minden idők talán legemlékezetesebb találatát szerezte egy bámulatos szóló után.

Azért ilyen ritka vendég Itáliában, mert összeütközésbe került az adóhatósággal, a hírek szerint (a késedelmi kamatokkal együtt) már 37 milliós hátralékot tartanak nyilván a nevén, amely a szponzori- és reklámbevételek után be nem fizetett adóösszegekből keletkezett.

Maradona - akinek legutóbbi, 2006-os látogatása alkalmával az adórendőrség gyémántberakásos fülbevalóját és két Rolex-óráját is elkobozta, s azóta ugyanezen ügy miatt maradt el egy nápolyi gálameccs 2010-ben, amelyet 50. születésnapja tiszteletére rendeztek volna - többek között azért érkezett, hogy egy sajtótájékoztató keretében tisztázni próbálja magát a vádak alól.

"Nyugodtan tükörbe nézhetek, nem öltem meg senkit. Az igazamat akarom bebizonyítani. Miért is kellene fizetnem nekik? Sokat kerestem, de én is áldozat vagyok, én nem a szerződésem feltételeivel foglalkoztam, engem a foci érdekelt." Ügyvédje, Angelo Pisani korábban bejelentette, ezt a csatát már megnyerte Maradona, mire az illetékes olasz hatóság kategorikusan cáfolta, hogy semmissé nyilvánította volna az adósságot.

Maradona szívesen találkozna a köztársasági elnök Giorgio Napolitanóval, s mindent megmagyarázna neki. Az Udinese-Napoli meccset nem a helyszínen, hanem egy nápolyi étteremben tekintette meg, most visszarepül Dubajba, de szeretné a helyszínről követni unokájával a pénteki, Juventus elleni nagy meccset, és újra látni, milyen az a telt ház a San Paolóban. (Már csak az a kérdés, hogy az elnök Aurelio De Laurentiis mit szól ehhez, sem ő, sem a város nem tud ugyanis hivatalosan semmiféle Maradona-látogatásról.)

Sajtótájékoztatóján persze a fociról is esett szó bőven, többször is nagyot nyeltek az újságírók, például akkor, amikor bejelentkezett a Napoli kispadjára."Az álmom, mint biztosan sokan másoknak is, hogy a Napoli edzője legyek. De nem mostanában. Most hagyjuk nyugodtan dolgozni Mazzarrit. Egyelőre Dubajban tervezem az életem, aztán visszatérek Argentínában, és ami a Napolit illeti, várok majd a megfelelő időpontra."

Nem maradhattak el a lelkesítő szavak a pénteki Napoli-Juve előtt. "Nem hinném, hogy bármi is eldőlt volna 12 fordulóval a vége előtt. Miért adnánk nekik ajándékba  Scudettót? A Juve nem tud többet a Napolinál a fociról, csak hatékonyabb. Idegenben nem olyan félelmetes Conte csapata. Ha három pontot tudunk hozni rajtuk, akkor idegessé válhatnak a torinóiak" - nyilatkozta, hozzátéve, hogy szívesen játszott volna annak idején együtt egy olyan csatárral, mint Cavani, de őt most békén kell hagyni, hagyni kell futballozni.

A zsurnaliszták egykori legendákkal, és jelenlegi világsztárokkal is gyakran összehasonlítják az isteni Diegót, akinek azonban nincs kétsége afelől, ki kerül ki győztesen egy ilyesfajta versenyből. "Azt hiszem, én voltam minden idők legjobb futballistája. Messi? Ő klasszis, de a Milan ellen például nem is találkozott a labdával.Pelé? Róla a hülyeségei jutnak eszembe, össze-vissza beszél, ha előtte rossz tablettát vesz be."

A fiatal sportolóknak azt üzente: "A sportra koncentráljanak, a drogtól tartózkodjanak. Borzalmas pillanatokat éltem át, nem engedtek a lányaim, Giannina és Dalma közelébe. Hosszú az élet, nem csak egy napig tart."

MARADONA ÉRKEZÉSE - HATALMAS TÖMEG A REPÜLŐTÉREN

MARADONA  HOTELBEN - AZ ERKÉLYRŐL KÖSZÖNTI A SZURKOLÓKAT

MARADONA DEBÜTÁLÁSA 36 ÉVVEL EZELŐTT, A MAGYAROK ELLEN (valószínűleg ő az 3:40-nél, 16-os mezben a ritka archív felvételen)

MARADONA EMLÉKEZETES, ANGLIÁNAK LŐTT, 1986-OS GÓLJA

MARADONA KÉZZEL SZERZETT TALÁLATA ANGLIA ELLEN ("AZ ISTEN KEZE")

ÍGY MELEGÍTETT BE NÁPOLYBAN MARADONA

MARADONA A NAPOLIBAN - A LEGSZEBB GÓLOK ÉS TRÜKKÖK

Címkék: diego_maradona
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu