Már Messi is Gomez hátát nézi

Létrehozva: 2011. november 23. 13:01
Mario Gomez hatodik BL-gólját szerezte a Villarreal elleni, keddi 3-1-es győzelem alkalmával, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy az első helyen jusson tovább a Bayern München a legjobb 16 közé a halálcsoportból. A német gólgyáros elmondta, nem az az első számú célja, hogy az élen végezzen a góllövőlistán.


Gomeznek a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában is egy fölötti a meccs/gól mutatója, összesen már 21 találatnál jár a szezonban, pedig még csak novembert írunk. Kedden élre állt a BL-góllövőlistán, Lionel Messit és Seydou Doumbiát megelőzve.

"Őszintén megmondom, ez nekem egyáltalán nem fontos. Persze szép lenne, de beszéljünk inkább a csoportelsőségről, az most a lényeg" - kezdte a sztár a goal.com című portál német változatának adott interjújában.

Ehhez egyébként a Napolitól is kellett egy szívesség, az olaszoknak nem volt szabad kikapniuk, s túl is teljesítették a tervet, így semmi sem veszélyeztette a bajorok kvalifikációját. A City-Bayernnek a presztízsen kívül már nem lesz tétje a Heynckes-csapat számára.

"A manchesteri meccs így már nem lesz akkora kihívás, de a Bundesligában még sok nehéz találkozó vár ránk ebben az évben. Jó érzés csoportelsőnek lenni egy fordulóval a vége előtt, arról nem is beszélve, hogy milyen erős kvartettből sikerült ezt elérnünk."

Gomez a Bundesliga rangsorában is vezet a gólvadászok között (13-at vállalt eddig), s friss hír, hogy egyik legádázabb riválisa, a werderes Claudio Pizarro hosszú időre kidőlt szalagszakadás maitt.

A kedd esti meccs egyébként nem Gomezről szólt, hanem a Kroos, Ribéry párosról, a másik két gólt ők hozták össze, mindketten a legmagasabb, egyes osztályzatot kapták a kicker című német laptól.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu