Közelebb férkőzhet a Barcelona

Szerző: SHLétrehozva: 2012. április 6. 18:38
Ha csak a párosításokat nézzük, a Barcelona akár faraghat is hátrányából a Primera División 32. fordulójában, hiszen a címvédő a kiesés elől menekülő Zaragozához látogat, a Real Madrid pedig a BL-be (vissza)igyekvő Valenciát fogadja. A dobogóért ácsingózó Málaga hatalmas lépést tehet álmai eléréséért.


 

Hogy mekkora szakadék tátong a Barcelona és a Zaragoza között, annak érzékeltetéséhez egy számadatot citálunk ide: Lionel Messi egymaga több gólt szerzett a bajnokságban (36), mint az egész aragóniai együttes tagjai együttvéve (23).

Az argentinnak az idegeivel sincsenek problémái, a Milan elleni BL-negyeddöntőben két tizenegyest is végtelenül higgadtan értékesített, és a La Romaredában is retteghetnek tőle.

Retteghetnek, hiszen Pep Guardiola várhatóan nem ad kimenőt a háromszoros aranylabdásnak, szemben Gerard Piquével, Carles Puyollal és Xavival, akik nem jutnak szerephez szombat este.

A csapatkapitány kiesése vélhetően azt eredményezi, hogy ismét Javier Mascherano húzódik középre, kiegészülve a balbekk Adrianóval, és a háromvédős felállást próbálgatja majd a szakember Pintér Ádámék ellen.

Ami a karmester helyettesítését illeti: kisebb izomsérülése miatt már a BL-ben kérdéses volt a játéka, ám immár több mint valószínű, hogy az ifjú Thiago Alcántara ugrik be a helyére.

A Barca és a Madrid közti üzengetésben újabb fejezet íródott a hétközben, José Mourinho szerint ugyanis ekkora (bírói) hátszéllel kizárt, hogy ne a Barcelona jusson a BL döntőjébe a Chelsea ellen.

Guardiola sajtótájékoztatón köszönte meg a portugál „biztató” szavait, és megtisztelőnek tartja, hogy ennyire biztosra veszi csapata továbbjutását.

A rivalizálás a bajnokságban is éleződik, ugyanis a hatpontos előny tovább csökkenhet: a Real Madrid a harmadik helyen álló Valenciát fogadja.

A Denevérek remek passzban utaznak a fővárosba, az Alkmaar 4-0-s kiütésével már elődöntősök az Európa-ligában, és a mutatott játék eredője is határozottan pozitív.

Ángel Di María ugyanakkor felépült, és miután az APOEL ellen a padról beállva remekelt, vasárnap a kezdőcsapatban is helyet szoríthatnak neki.

Sami Khedira betegség miatt hiányzott a BL-meccsről, de a német középpályás azóta beszállt az edzésekbe, és teljes értékű harcosként számolhatnak vele.

A többnyire kispadra szoruló Raúl Albiol optimistán nyilatkozott a minap, és elmondta: nem tudnak választani a bajnoki és a BL-arany közül. Mindkettőt akarják.

Amennyiben a Valencia kikap a Bernabéuban, koccinthatnak egyet Málagában, elvégre a kék-fehérek felléphetnek a harmadik helyre. Csak a kiesőhelyen álló Racingot kéne két vállra fektetniük hétfő este, a forduló zárómeccsén.

 

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

  • Barcelona: V. Valdés - D. Alves, Mascherano, Adriano - Thiago, Busquets, Keita, Iniesta - Alexis, Messi, Fabregas.
  • Real Madrid: Casillas - Arbeloa, Pepe, Varane, Marcelo - Khedira, X. Alonso - Di María, Özil, Ronaldo - Benzema.

 

PRIMERA DIVISIÓN, 32. FORDULÓ:
Szombat
Getafe-Sporting 18:00
Rayo Vallecano-Osasuna 18:00
Espanyol-Sociedad 18:00
Zaragoza-Barcelona 20:00
Betis-Villarreal 22:00
Vasárnap
Levante-Atlético Madrid 12:00
Mallorca-Granada 16:00
Athletic Bilbao-Sevilla 18:00
Real Madrid-Valencia 21:30
Hétfő
Málaga-Racing Santander 21:00

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Real Madrid 30 25 3 2 100 27 73 78
2. FC Barcelona 30 22 6 2 86 22 64 72
3. Valencia CF 30 13 9 8 46 37 9 48
4. Málaga CF 30 14 5 11 44 43 1 47
5. Levante UD 30 13 6 11 42 41 1 45
6. Osasuna 30 10 13 7 35 46 -11 43
7. Atlético Madrid 30 11 9 10 42 35 7 42
8. Sevilla FC 30 11 9 10 36 32 4 42
9. RCD Espanyol 30 11 8 11 37 39 -2 41
10. Getafe CF 30 10 9 11 31 39 -8 39
11. Athletic Bilbao 30 9 11 10 44 42 2 38
12. Rayo Vallecano 30 11 4 15 42 53 -11 37
13. RCD Mallorca 30 9 9 12 32 40 -8 36
14. Real Sociedad 30 10 6 14 36 45 -9 36
15. Real Betis 30 10 5 15 35 43 -8 35
16. Granada CF 30 10 4 16 28 46 -18 34
17. Villarreal CF 30 7 11 12 30 42 -12 32
18. Real Zaragoza 30 7 7 16 27 52 -25 28
19. Racing Santander 30 4 13 13 23 45 -22 25
20. Sporting Gijón 30 6 7 17 29 56 -27 25

 

A Barcelona várható kezdőcsapata: V. Valdés - D. Alves, Mascherano, Adriano - Thiago, Busquets, Keita, Iniesta - Alexis, Messi, Fabregas.
A Real Madrid várható kezdőcsapata: Casillas - Arbeloa, Pepe, Varane, Marcelo - Khedira, X. Alonso - Di María, Özil, Ronaldo - Benzema.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu