Kezdődik! Kiárusítás a Citynél!

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 12. 14:12
Ahogy azt várni lehetett, eljött a nagytakarítás ideje a Manchester Citynél, ennek lett az áldozata Nedum Onuoha, a klub korábbi U21-es válogatott angol hátvédje, aki egy évre kölcsönbe a Sunderlandhez került. Ireland, Bellamy és Santa Cruz is hamarosan követheti a példáját, hogy csak a nagyobb neveket említsük.


Onuoha nyilatkozatában elmondta, úgy érezte, nem lehet stabil kezdő a világoskékeknél, ezért ment bele a váltásba. "Nagyon nem foghatok mellé" - tette hozzá a 23 éves hátvéd, aki sokat szeretne fejlődni a Sunderlandnél Steve Bruce kezei alatt.

A Premier League új szabályai 25 fősben maximálták a csapatok kereteit, emiatt is lett sürgős, hogy meginduljon a játékoselvándorlás az Eastlandsről. Steven Ireland a Milner-projekt keretében az Aston Villához távozhat, ha a Tottenham nem szól közbe. Craig Bellamynak is elengedné a kezét Roberto Mancini, Santa Cruz is létszám fölöttivé vált. Jo, Caidedo és Weiss is. És akkor még nem beszéltünk Robinhóról, Adebayorról vagy Wright-Phillipsről, akiknek valószínűleg helye lenne a kezdőben, de nagy üzletet csinálhat eladásukból a sztárklub, fél Európa vinné őket.

Néhány napon belül a második nagy fogását ünnepelhette egyébként Fülöp Márton korábbi együttese. A Fekete Macskák a ghánai válogatott John Mensahnak is mentőövet dobtak, kölcsönben számítanak a Lyon középhátvédjére, öt és fél millió euróért végleg el is kötelezhetik 2011 nyarán.

Idén már tizenegyen távoztak a Citytől, Benjani, Petrov, Sylvinho, Bozsinov, Garrido, Marshall, Nielsen, Clayton, Tutte és Ball, de csak két játékost sikerült pénzzé tenni, összesen nyolc és fél millió font folyt be a City számlájára.

A CITY VÁRHATÓ 25 FŐS KERETE:
Given, Hart, Taylor; Zabaleta, Boateng, Richards, K. Touré, Lescott, Boyata, Bridge, Kolarov; Barry, Vieira, Kompany, De Jong, Yaya Touré, A. Johnson, M. Johnson, Silva, Milner, Wright-Phillips; Balotelli, Tévez, Adebayor, Robinho.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu