A sérülés más megvilágításba helyezheti átigazolási sagáját is. Az a "veszély" fenyegethet, hogy új célpont után nézhet a Chelsea, amely már az előszezonban, hetekkel a Premier League-rajt előtt számított volna a világ egyik legjobb képességű támadójára. Állítólag közel negyvenmilió eurót ajánlottak érte a Liverpoolnak. A Manchester City és a Barcelona is érdeklődik a futballista iránt.
Új szelek fújnak a Poolnál, Rafael Benítezt Roy Hodgson váltotta a menedzseri poszton a csalódást keltő szezon után, amelyben a bajnoki hetedik hellyel kellett megelégednie a BL-ből már a csoportkörben kizuhanó Vörösöknek. Torres egyelőre nem vallott a folytatásról, válogatottbeli társa, Andrés Iniesta szerint már nem sokat várat magára döntése:
"Fernando csakis a spanyol válogatottra koncentrált a világbajnokság alatt. A múlt éjszakáig nem is beszéltünk jövőjéről. Most elutazik egy időre feleségével és lányával, de beszél a Liverpool vezetőivel és elhozza néhány holmiját. Bármelyik klub találna neki helyet a csapatban, Villa szerint Torres a világ legsokoldalúbb csatár. Két héten belül eldől, mi lesz vele."
Az angol fogadóirodák is csak a sötétben tapogatóznak, de szerintük inkább marad (4/7), mint megy (5/4) Torres. Náluk a Chelsea viszi a prímet (13/8) a játékosért folytatott versenyben a Manchester City (7/2) előtt. Arra, hogy Barcelonában (10/1) vagy az Internél (25/1) landoljon a sztár, már jóval csekélyebb az esély.
