Kecskeméten lesz a Szuperkupa-döntő

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 10. 13:17
A pénteki sorsoláson kiderült, hogy a Kecskemét otthonában rendezik a Videoton elleni Szuperkupa-döntőt.


 

A bajnok Videoton és a kupagyőztes Kecskemét képviselői péntek délelőtt az MLSZ székházában sorsolás útján döntötték el, hogy melyik csapat rendezze a Szuperkupa-döntőt.

A versenykiírás szerint az MLSZ semleges helyszínen rendezte volna meg a döntőt, a szövetség és a két érintett klub azonban egy közös egyeztetést követően úgy döntött, valamelyik résztvevő csapat stadionjában játsszák le a mérkõzést.

A két klub írásban kérte az MLSZ-t, hogy sorsolás döntsön a finálé helyszínéről, továbbá közös kérelmet nyújtottak be az időpont módosítása miatt is, kérvényezve, hogy július 9-e helyett július 8-án legyen a mérkőzés, tekintettel arra, hogy néhány nappal később a csapatoknak már az európai kupákban kell helytállniuk. A találkozó kezdési időpontjáról később születik döntés.

A sorsoláson a klubok részéről Losonczy László, a KTE ügyvezetője, valamint David Rechnitzer, a Videoton FC nemzetközi ügyekért felelős vezetője vett részt. A helyszínt a Videoton képviselõje húzta ki, és a szerencse a kupagyőztes oldalára állt, vagyis a mérkőzésnek a kecskeméti stadion ad otthont az mlsz.hu közlése szerint.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu