A klubmenedzser, Karl Robinson elmondása alapján hetek óta tárgyaltak Hamann-nal. Hozzátette, hogy, ha a német spíler-szakvezető nem lenne elég jó a League One-hoz, akkor nem ragaszkodott volna a személyéhez.
Mint az előbbiekből is kiderült, a Milton lesz Hamann edzői karrierjének első állomása. Bár játékosként még segíti a csapatot, ám rövidesen már csak szakvezetői minőségében mutatkozik majd.
Hamann játékosként a Bayern Münchenben nevelkedett, majd Angliába kerülve megfordult a Boltonban, a Newcastle Unitedban és a Liverpoolban is. Utóbbival Bajnokok Ligáját is nyert 2005-ben. Legutolsó együttese a Manchester City volt, amelytől tavaly távozott.