Íme a naptári év bajnoka, a Roma!

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 21. 18:22
ŐSZI SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az általatok szeptemberben a legnépszerűbb klubokra leadott több mint 48 ezer szavazat alapján határoztuk meg, ezek szerint másodszor a Serie A és az Olasz Kupa ezüstérmese, a Roma kerül terítékre!


 

A kezdet kezdetén úgy gondolhattuk, annál jobban nem ragadhat be a rajtnál a Roma, mint amit a 2009-2010-es idény elején produkált: akkor két vereséggel indított, első tizenöt meccséből mindössze ötöt nyert meg. Kiderült, van lejjebb, míg tavaly a harmadik és a negyedik fordulóban már kipipáltak egy-egy csapatot a Farkasok, addig idén négy kör után begyűjtött két pontocskájukkal a kiesőzónában tanyáztak. S bár ezúttal hamarabb ráléptek a győzelmek útjára, addig 12 alkalomból csupán háromszor ünnepelhettek. A Giallorossók fájdalmát az is növelte, hogy közben villámrajtot vett az ősi rivális Lazio, és később hetekig a hátát nézte a teljes mezőny.

A Cagliari elleni 1-5 vagy a Basel elleni hazai 1-3 meginogtatta Ranieri kispadját, de a vezetők kitartottak mellette, s az idő őket igazolta.

Arról, hogy mit jelent a Roma-szív, már az Inter legyőzésekor is meggyőződhettünk, novemberben aztán méginkább. Nyolcmeccses diadalszériáról is beszélhetnénk, ha a Juventus otthonában elért 1-1-et is sikerként könyvelnénk el. Kisebb hullámvölgybe ugyan ezután is beleszaladtak (a Palermo lejátszotta őket a pályáról, a veronai talaj is kibabrált velük egy kicsit), karácsonyra azonban egyenesbe jöttek és egy szép milánói győzelmet raktak a fa alá a drukkereknek. Néhány hónapja még egy petákot sem adtunk volna azért, hogy féltávnál már ismét Scudetto-esélyesként emlegetik a Giallorossókat.

Sokan teszik fel a kérdést magukban: Mi lehet a titok? Címszavakban: a nyugodt légkör, a kiegyensúlyozott keret, Ménez és Borriello.

A szezon elején tapasztalt puskaporos hangulatnak már nyoma sincs a csapat körül, nem hiányzókról és játékvezetőkről kérdezgetik az újságírók a játékosokat. Ranieri még azt is megteheti, hogy folyamatosan padoztatja Tottit, volt idő, amikor ezért keresztre feszítették volna.

A Burdisso-testvérek, Adriano, Simplício és Castellini megszerzése, Lobont, Cicinho, Rosi, Okaka megtartása nagyrészt a keret kiegyensúlyozását szolgálta, ennek volt köszönhető, hogy rendre a Serie A egyik legerősebb kispadját láthattuk a Bordósárgáknál.

Borriello külön kategória, a nyári igazolás lassan, de biztosan gólfelelőssé vált, olyan természetességgel termeli a gólokat, mint fénykorában Inzaghi és képtelen helyzetekből is képes betalálni (önmagát felülmúlva), akárcsak Ibrahimovic. Őszi szezonjának méltó megkoronozása volt a San Siróban, korábbi csapata ellen szerzett győztes gól. Egész idényét szimbolizálja.

Végül a francia újhullám egyik jeles képviselőjéről, Jérémy Ménezről essen szó. Technikai tudásban a legmagasabb szintet képviseli Olaszországban, igazi szólista, igazi improvizatőr, aki számos poszton bevethető. Úgy tűnik, csalódást keltő első szezonja után sikerült "betörni", egyre magabiztosabb. "Nem becsülhetjük le a Milant, helyem van a  francia válogatottban" - ezek a kijelentések nem a nagyképűség, hanem az egészséges önbizalom jelei nála. A Farkasok tudják, hogy fokozatosan több és több terhet rakhatnak a vállára. "Ménez a bajnokság legjobb fiatal játékosa. Aki csak látja, beleszeret a játékába" - nyilatkozta róla edzője.

A Roma 81 pontot gyűjtött ebben a naptári évben, hattal többet, mint bármelyik riválisa Itáliában
: apró üzenet azoknak, akik szerint badarság Scudettóról beszélni a via Trigorián. Már csak a bajnoki címbe vetett hit hiányzik, egyébként hosszú évek óta. Ebben sokat segíthet Juan lakonikus nyugalma, a hangadó De Rossi elszántsága, Adriano várva várt feltámadása, és legfőképp, ha Totti jó hadvezér módjára példát mutat, s a sereg élén ront neki az ellenfélnek. Másképp nem fog menni.

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK:
Leghosszabb győzelmi sorozat (BL, Serie A): 4 mérkőzés - okt. 30.-nov. 10.: Lecce 2-0, Basel 3-2, Lazio 2-0, Fiorentina 3-2.
Leghosszabb veretlenségi sorozat (BL, Serie A): 7 mérkőzés - okt. 24.-nov. 23.: Parma 0-0, Lecce 2-0, Basel 3-2, Lazio 2-0, Fiorentina 3-2, Juventus 1-1, Udinese 2-0, Bayern München 3-2.
Leghosszabb nyeretlenségi sorozat: (BL, Serie A): 6 mérkőzés - aug. 21.-szept. 22.: Inter 1-3, Cesena 0-0, Cagliari 1-5, Bayern München 0-2, Bologna 2-2, Brescia 1-2.
Legnagyobb győzelem: okt. 30.: Lecce 2-0; nov. 7.: Lazio 2-0; nov. 20.: Udinese 2-0.
Legnagyobb vereség: szept. 11.: Cagliari 1-5.
Nyári átigazolási egyenleg: 1,55 millió euró (9,3 millió euró kiadás, 7,75 millió euró bevétel)
Legdrágább nyári érkező: Nicolás Burdisso - 8 millió euró
Legdrágább nyári távozó: Alessio Cerci - 4 millió euró
Házi gólkirály: Marco Borriello 11 gól (7 Serie A, 4 Bajnokok Ligája)
Az ősz mérkőzése: BL-csoportkör, 5. forduló, Bayern München 3-2
Őszi szereplés a Serie A-ban, hétről hétre: (forrás: bwin)
A BAJNOKSÁG JELENLEGI ÁLLÁSA - 17 MÉRKŐZÉS UTÁN (2010/11)
3 SS Lazio 17 10 3 4 24-16 +8 33
4 Juventus 17 8 7 2 32-17 +15 31
5 AS Roma 17 8 5 4 22-20 +2 29
6 Palermo 17 8 3 6 29-22 +7 27
7 Internazionale 15 6 5 4 20-14 +6 23
A BAJNOKSÁG TAVALYI ÁLLÁSA - 17 MÉRKŐZÉS UTÁN (2009/10)
2. Milan 16 9 4 3 23-17 +6 31
3. Juventus 17 9 3 5 30-21 +9 30
4. AS Roma 17 8 4 5 27-22 +5 28
5. Parma 17 8 4 5 22-22 0 28
6. Napoli 17 7 6 4 26-24 +2 27

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Őszi mélyrepülés, Inter módra
SZEZONÉRTÉKELÉS. Hétfőtől december 31-ig a SportHirado.hu 12 részes, statisztikákkal, érdekességekkel fűszerezett sorozatban tekint vissza klubhíradós topcsapatainak utóbbi fél évére, a nyári és őszi eseményekre. A sorrendet az...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: AS Roma
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu