Horvátországban tárgyal a ZTE elnöke

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 12. 14:21
A ZTE FC csapata a péntek délutáni GAZ Metan Medias elleni edzőmeccs után hazatért ötnapos büki edzőtáborából. A román bajnokság újonca ellen az egerszegiek 2-2-es döntetlent értek el úgy, hogy Damir Pekic az utolsó percben egyenlített.


Az egerszegi szakvezetés az alábbi összeállításban szerepeltette a zalai csapatot a büki összecsapáson: Vlaszák – Kocsárdi, Miljatovic (Kovács G.), Botis, Szamosi – Zsömlye (Dian), Sluka (Pekic), Mirceta, Janel (Koplárovics) – Waltner (Délczeg), Meye.

 

A ZTE gaboni támadója, Roguy Meye szerzett vezetést, majd a második játékrészben fordított a román együttes, s a hátrányt az utolsó pillanatokban Pekic egalizálta, amikor a Zete már tíz emberrel játszott Sorin Botis húzódása miatt.


Időközben az is eldőlt, hogy Molnár Balázs szabadon távozhatott a kék-fehérektől, aki elfogadta a szomszédvár Haladás ajánlatát. A válogatott középpályást érdemeire való tekintettel engedte el élő szerződéséből a ZTE, így átigazolásáért nem könyvelt el jelentős összeget a zalai megyeszékhely együttese.

 

S ha már a Szombathely – Zalaegerszeg viszonylatról ejtettünk szót, ide kívánkozik, hogy a kapus Sipos Gábor a zöld-fehérektől Egerszegre tette át székhelyét. A 27 esztendős játékos kontraktusa három évre szól.

Információink szerint ma a ZTE FC elnöke, Nagy Ferenc Horvátországba utazott, ahol végre a két vagy három esetlegesen érkező horvát játékos ügyében próbál közös nevezőre jutni a labdarúgók képviselőivel... Zágrábi informátorunk azonban arról tájékoztatott minket, hogy a középpálya motorjának szánt Josip Milardovic éppen (és ismét) Eszék felé kacsingat, de a menedzsere még nem döntött az időközben kialakult helyzetben.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu