Holtby: Mit keresünk mi Moldovában?

Szerző: SHLétrehozva: 2013. október 24. 14:45
EL-ELŐZETES. A Tottenham már féltávnál bebiztosíthatja továbbjutását az egyenes kieséses szakaszba, amennyiben nyerni tud Moldovában, és ezzel egyidejűleg döntetlen születik az Anzsi-Tromsö találkozón, az Európa-ligában. Lewis Holtby, a csapat német légiósa azt hitte, Észak-Írországba indultak, meglepődve tapasztalta, hogy Kelet-Európában kötöttek ki. A Swansea-Kuban lehet a forduló rangadója, a Valencia, a PSV és a Lyon javítana mérlegén.


"Itt a lehetőség, hogy behúzzuk a harmadikat, ami akár a kvalifikációt is jelentheti. A motiváció tehát adott" - kezdte mondandóját meccs előtti sajtótájékoztatóján az angol csapat menedzsere, az El-győztes Andre Villas-Boas.

A rivális Sheriff Tiraspol az elmúlt 13 bajnokságból 11-et megnyert Moldovában, és elsősorban brazil különítményében bízik, amivel tisztában van Villas-Boas is:

"Hat braziljuk is van, kreatív játékra képesek a középpályásaik. Vigyáznunk kell, mert kontrákból veszélyesek lehetnek. Nekünk azonban saját játékunkra kell figyelnünk, amelyet a biztos védekezéssel alapozhatunk meg" - számolt be elvárásairól a portugál edző.

Tanítványa, a télen igazolt Lewis Holtby kiváló futballista, de a földrajztudásán még sokat kell csiszolnia. Ehhez is jók ezek az utazások:

"Soha nem hallottam a Sheriffről korábban. Mindazonáltal óriási élmény, hogy ilyen helyekre is eljutunk, különösen igaz lehet a fiatal játékosokra."

Holtby az út elején azt hitte, egy északír csapatról van szó, csak akkor tudta meg, hogy Moldovába mennek, amikor már közeledtek az országhatárhoz. És még csak ezután közölték vele a következőt:

Tiraspol a Dnyeszter-menti Köztársaság fővárosa, a moldáv hatóságoknak nincs semmilyen beleszólása a politikába. A terület hivatalosan Moldovához tartozik ugyan, de a világ egyetlen országa sem ismeri el azonban önállóságát.

"Ez nekem új. Egy ország az országban. Az unokáimnak is mesélhetem majd, hogy Moldova azon részében is megfordultam, amely nem is Moldova" - nyilatkozta Holtby, aki egyébként büszke arra, hogy az El egy olyan sorozat, ahol mindenki őket, azaz a Tottenham Hotspurt akarja megverni, hiszen papíron ők számítanak a sorozat első számú esélyesének.

Csupán egy magyarral folytatódnak a Bajnokok Ligája kistestvérének a csoportmeccsei. A kapus Köteles László csapata, a százszázalékos belga Genk az osztrák Rapid Wien együttesét fogadja a harmadik fordulóban. A sorozat másik magyarjának, a szintén kapus Gulácsi Péternek eltört az ujja, így ő nem lesz ott csapatában, a Salzburg–Standard Liege-en.

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló:

A csoport:
Swansea City (angol)-Kubany (orosz) 21.05
Valencia (spanyol)-St. Gallen (svájci) 21.05

A csoport állása: 1. Swansea City 6 pont, 2. St. Gallen 3 (2-1), 3. Valencia 3 (2-3), 4. Kubany 0

B csoport:
Csornomorec Odessza (ukrán)-Ludogorec (bolgár) 21.05
Dinamo Zagreb (horvát)-PSV Eindhoven (holland) 21.05

A csoport állása: 1. Ludogorec 6 pont, 2. PSV Eindhoven 3 (2-2), 3. Csornomorec Odessza 3 (2-3), 4. Dinamo Zagreb 0

C csoport:
Elfsborg (svéd)-Esbjerg (dán) 21.05
Salzburg (osztrák)-Standard Liege (belga) 21.05

A csoport állása: 1. Salzburg 6 pont, 2. Esbjerg 3, 3. Standard Liege 1 (2-3), 4. Elfsborg 1 (1-5)

D csoport:
Wigan Athletic (angol)-Rubin Kazany (orosz) 21.05
Zulte Waregem (svájci)-Maribor (szlovén) 21.05

A csoport állása: 1. Rubin Kazany 6 pont, 2. Wigan Athletic 4, 3. Zulte Waregem 1, 4. Maribor 0

E csoport:
Pacos Ferreira (portugál)-Dnyipro (ukrán) 21.05
Fiorentina (olasz)-Pandurii (román) 21.05

A csoport állása: 1. Fiorentina 6 pont, 2. Dynipro 3, 3. Pandurii 1 (1-2), 4. Pacos Ferreira 1 (1-4)

F csoport:
Girondins Bordeaux (francia)-APOEL (ciprusi) 21.05
Eintracht Frankfurt (német) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 21.05

A csoport állása: 1. Eintracht Frankfurt 6 pont, 2. Makkabi Tel-Aviv 4, 3. APOEL 1, 4. Girondins Bordeaux 0

G csoport:
Genk (belga)-Rapid Wien (osztrák) 19.00
Dinamo Kijev (ukrán)-Thun (svájci) 19.00

A csoport állása: 1. Genk 6 pont, 2. Thun 3, 3. Dinamo Kijev és Rapid Wien 1-1 (2-3)

H csoport:
Slovan Liberec (cseh)-Sevilla (spanyol) 19.00
SC Freiburg (német)-Estoril (portugál) 19.00

A csoport állása: 1. Sevilla 6 pont, 2. Slovan Liberec 4, 3. SC Freiburg 1, 4. Estoril 0

I csoport:
Olympiqie Lyon (francia)-Rijeka (horvát) 19.00
Real Betis (spanyol)-Guimaraes (portugál) 19.00

A csoport állása: 1. Guimaraes 4 pont, 2. Real Betis és Olympique Lyon 2-2 (1-1), 4. Rijeka 1

J csoport:
Trabzonspor (török)-Legia Warszawa (lengyel) 19.00
Apollon Limasszol (ciprusi)-Lazio (olasz) 19.00

A csoport állása: 1. Trabzonspor 4 pont (5-4), 2. Lazio 4 (4-3), 3. Apollon Limasszol 3, 4. Legia Warszawa 0

K csoport:
Anzsi Mahacskala (orosz)-Trömso (norvég) 18.00
Sheriff Tiraspol (moldovai)-Tottenham Hotspur (angol) 19.00

A csoport állása: 1. Tottenham 6 pont, 2. Sheriff Tiraspol 3, 3. Anzsi 1 (0-2), 4. Tromsö 1 (1-4)

L csoport:
Sahtyor Karagandi (kazah)-AZ Alkmaar (holland) 18.00
PAOK (görög)-Makkabi Haifa (izraeli) 19.00

A csoport állása: 1. PAOK 4 pont (3-2), 2. AZ Alkmaar 4 (2-1), 3. Sahtyor Karagandi 1 (3-4), 4. Makkabi Haifa 1 (2-3)

Címkék: lewis_holtby
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu