Hivatalos: Hazard a Chelsea-é

Szerző: SHLétrehozva: 2012. június 4. 18:33
A Chelsea hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Lille-lel és Eden Hazard-ral is megállapodott a belga játékos klubcseréjéről. A 21 éves labdarúgó hétfőn már átesett a kötelező orvosi vizsgálaton.


 

Eden Hazard egy héttel ezelőtt a Twitteren már megerősítette, a Bajnokok Ligája győztesét választotta, amely most szintén világossá tette: a frigy megköttetett.

A Chelsea közleményében arról számolt be, a Lille-lel és a játékossal is megtalálta a közös nevezőt, méghozzá olyannyira, hogy a 21 éves játékmestert már a klub orvosai is megvizsgálták.

Összeg nem szerepel a kommünikében, de a zuhanyhíradó szerint több mint 30 millió font cserél gazdát az ügylet keretében.

Hazard már a szezon befejezése előtt úgy nyilatkozott, biztosan elhagyja Lille-t, csupán az kérdéses, melyik együttesnél folytatja.

Sokáig a manchesteri gigászok voltak pole pozícióban, de a Chelsea BL-sikere alaposan átrajzolta az erővonalakat.

Az ifjú középpályás a Ligue 1 egyik legnagyobb sztárjává nőtte ki magát az elmúlt években, bajnoki címet nyert, és az év fiatal játékosának is megválasztották – már anno 17 évesen!

Hazard a válogatottban ugyanennyi idősen debütált, 2008 novemberében Luxemburg ellen kapott először lehetőséget.

A negyedik belga lesz a Stamford Bridge-en, Thibaut Courtois-hoz, Romelu Lukakuhoz és Kevin De Bruyne-höz csatlakozik.

A karmester a második nyári szerzeménye a Kékeknek, Marko Marin érkezéséről már korábban fellebbentették a fátylat.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu