Hatodszor bajnok a Debrecen!

Létrehozva: 2012. május 12. 19:25
A Debrecen hatodszorra is megnyerte a labdarúgó NB I-et, miután 4-0-ra kiütötte a Pécset a 28. fordulóban. Kondás Elemér szakértelme beérett, a DVSC még ki sem kapott a bajnokságban. Ezen már csak a Bp. Honvéd és a Haladás változtathat.


 

(Fotó: dvsc.hu)

A Győr elleni rangadóval lényegében már megnyerte a bajnoki címet a Debrecen, majd miután a Pécset gond nélkül ugyancsak kipipálta, matematikailag is bebiztosította a sikert.

A piros-fehérek már az első félidő derekán zsebben érezhették a három pontot, amit a számottevően gyengébb erőket felvonultató ellenféllel szemben nem szórakozott el.

A DVSC Herczeg Andrással sikert sikerre halmozott, de most korábbi másodedzője, Kondás Elemér bizonyította: senki sem pótolhatatlan.

A szakember ráadásul látványos focit játszó csapatot rakott össze, és ilyen felfogásban különösen nagy fegyvertény, hogy az eddigi 28 fordulóban egyszer sem maradt alul az együttes.

Az éremátadásra ugyanakkor várni kell, csak a Haladás elleni utolsó mérkőzés után ejtik meg az Oláh Gábor utcában.

Ez nem hatotta meg a szurkolókat, akik a lefújás után rögvest megindultak a játéktér felé, hogy a nyakukba vehessék a város hőseit. Még a kapuról a hálót is leszaggatták.

Dombi Tibor, a debreceni legenda mind a hat bajnoki címnek részese volt, már az ő becserélése valódi fiesztát váltott ki a lelátón.

Nemcsak a múlt, a jövő is fényes. Ha minden a tervek szerint alakul, 2014-ben már vadonatúj, 20 ezres arénában futballozhat a Loki hétről hétre. Megdolgozik érte.

LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ:
Debrecen-Pécs 4-0 (Nagy J. - öngól, 23., Bouadla 41., Bódi 44., Kulcsár 55.)
Címkék: dvsc_teva
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu