Gulácsi a Championshipben – hivatalos

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 19. 16:22
Gulácsi Péter kölcsönben az angol másodosztályban szereplő Hullhoz igazolt, miután szerződéshosszabbítást írt alá a Liverpoollal, jelentették be a Vörösök. Az ifjú kapus egy szezont tölt majd a KC-stadionban. A válogatott kerettag hálóőrnek Alexander Doni érkezése tette be a kaput az Anfielden.


Gulácsi Péter 2007-ben szerződött a Liverpoolhoz, először csak átmenetileg – most viszont a Vörösök adták kölcsön, már sokadszorra.

A magyar kapus megjárta időközben a Hereford Unitedet, illetve a Tranmere Roverst (utóbbit kétszer is), ezúttal pedig a Hull Cityben igyekszik rutint szerezni.

Előbb azonban hosszabbított az Anfielden, ami arra utal, kölcsönszerződése után visszavárja a Kenny Dalglish menedzser.

Első tétmeccsét tehát legkorábban jövő augusztusban játszhatja a Liverpoollal, eddig ugyanis a B-csapatban pallérozódott, míg az első együttessel kizárólag barátságos találkozókat vívott, legutóbbi az ázsiai túrán.

Gulácsi tavasszal második számú kapusnak számított a Mersey-partiaknál Pepe Reina mögött, Alexander Doni leigazolásával viszont a kispadon sem juthat számára hely.

Az önmagában aligha vigasztalja, hogy Brad Jonest maga mögé utasította a kapusrangsorban.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu