Götze: Messi, a követendő példa

Szerző: SHLétrehozva: 2013. július 2. 15:18
Bemutatták Münchenben Mario Götzét, aki 37 millió euróért érkezett a Bayernhez a nagy rivális Borussia Dortmundtól. Keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, Lionel Messi az egyik példaképe. Ezzel arra célzott, hogy szívesen játszana hasonló pozícióban a bajoroknál, mint Messi a Barcelonában.


Július elsején megkezdődött az átigazolási időszak, s a Bayernnél másnap be is mutatták a Guardiola-éra első nagy igazolását. Mario Götze továbbra is úgy érzi, jó döntés volt, hogy a münchenieket választotta, szerinte ennél jobban nem is választhatott volna a fejlődése szempontjából.

A sajtó máris azon spekulál, milyen szerepkörben láthatjuk majd Götzét. Játszhatna Schweinsteigerrel egy sorban, Kroos alternatívájaként, lehetne balszélső, vagy akár hamis kilences is, amolyan visszavont befejező ember (bár utóbbi posztra Ribéry is esélyes, már ha valóban 4-3-3-ba gondolkozik Guardiola).

Götze a válogatottban már játszott csatárt, s arra utalt, a Bayernben is szívesen kipróbálná magát ezen a poszton, ha edzője erre kéri.

"Messi egy példakép, egy követendő minta a számomra. Ami a vételárat illeti, nem gondolnám, hogy plusz teher rajtam, inkább büszke vagyok arra, hogy 21 évesen ennyit fizettek értem."

A játékos kitért arra, nehéz időszakon van túl (sok kritikát kapott azért, mert a BVB mezét a Bayernére cserélte), de mostmár csakis arra koncentrál, hogy minél hamarabb Guardiola rendelkezésére állhasson. Első benyomásai jók új mesteréről, örömmel látta, hogy nagy hangsúlyt fektet a technikai jellegű gyakorlatokra.

Götze jelenleg sérült, az orvosok szerint lemaradhat a szezon nyitányáról.

Címkék: mario_gotze
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu