Gera: túl korai ez most nekem

Szerző: SHLétrehozva: 2013. október 1. 11:49
A magyar válogatott hétfői kerethirdetésekor kiderült, hogy a súlyos térdsérülésből felépült Gera Zoltán nem lesz ott Hollandiában Egervári Sándor csapatában. A 34 éves középpályás kedden maga írta az egyik közösségi portálon, hogy klubjában, az angol West Bromwich Albionban csak a jövő héten áll be edzeni, így a nemzeti csapat soron következő - és egyben utolsó - két világbajnoki selejtezője még korai lenne neki.


 

"Tegnap nyilvános lett a válogatott keret, így véglegesen eldőlt, hogy bármennyire is szerettem volna, nem lehetek ott Hollandiában. Sajnos nem gyógyult a lábam olyan gyorsan, mint gondoltam. Az a gond, hogy a hajlítóm amúgy is gyengébb volt, de emiatt a húzódás miatt gyengült is, és addig nem is edzhetek, amíg nem erősödik meg újra."

"Jövő héten már remélhetőleg beszállhatok edzeni a többiekkel. Sajnálom, hogy nem tudok menni a válogatottba, már nagyon szerettem volna a csapattal lenni, de be kell látnom, sajnos túl korai ez most nekem"- írta Facebook-oldalán Gera Zoltán, a válogatott csapatkapitánya.

A West Bromwich Albion magyar légiósa januárban, a Queens Park Rangers elleni FA-kuameccsen szenvedett súlyos sérülést, elszakadt a térdszalagja. A 2013/2014-as szezon rajtjára ugyan már felépült, de az erőltetés miatt kicsit meghúzódott, így még pár hétig eltart a teljes felépülése.

Gera két évvel ezelőtt a holland-magyar Európa-bajnoki selejtezőn két gólt is szerzett Amszterdamban, ám a magyar válogatott végül 5-3-as vereséget szenvedett. Nemzeti csapatunk jelenleg második, azaz pótselejtezőt érő helyen áll a világbajnoki selejtezőcsoportjában Románia és Törökország előtt, de hátra van még a (már csoportgyőztes) hollandok és az Andorra elleni meccs.

2014-AS LABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
D-CSOPORT, 9. FORDULÓ:
HOLLANDIA - MAGYARORSZÁG, okt. 11., 20:30
Amszterdam, Amsterdam ArenA
A MAGYAR KERET:
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg)
Védők: Vanczák Vilmos (FC Sion), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Guzmics Richárd (Haladás), Lipták Zoltán (Győri ETO), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Kádár Tamás (DVTK), Devecseri Szilárd (Haladás)
Középpályások: Pátkai Máté (Győri ETO), Varga József (Middlesbrough), Elek Ákos (DVTK), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Koman Vladimir (Ural), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Stieber Zoltán (Greuther Fürth), Szakály Péter (DVSC-Teva)
Támadók: Szalai Ádám (Schalke 04), Böde Dániel (Ferencváros), Németh Krisztián (Roda JC)
Szövetségi kapitány: Egervári Sándor

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Itt a holland keret a magyarok ellen
Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 25 játékost, akire számít a Magyarország, illetve Törökország elleni két októberi világbajnoki selejtezőn....
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: gera_zoltan
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu