"Galaktikus" csapatot építene az MU

Szerző: SHLétrehozva: 2014. december 5. 21:05
A Manchester United nagyjából 270 millió eurót költött hét játékos szerződtetésére Sir Alex Ferguson távozása óta, és a jelek szerint ebben a szellemben folytatja átigazolási politikáját, mert még mindig nem elég erős a keret ahhoz, hogy felvegye a versenyt Európa legjobbjaival - írja a Daily Mail. Klasszis kell minden posztra.


A Mail forrásai szerint az MU-nál meg vannak győződve arról, hogy jó kezekbe került az irányítás, és bátran tervezhetnek további, "galaktikus" igazolásokat.

Van Gaal már le is adta, kik lehetnének a főbb célpontok a 2015-es esztendőben a játékospiacon. Összesen mintegy 190 millió eurót különíthetnek el, ha Radamel Falcao szerződésének véglegesítését is beleszámoljuk (hiszen a kolumbiai egyelőre csak kölcsönben a manchesterieké).

Nem titok, hogy Kevin Strootman, a Roma belső középpályása Van Gaal egyik kedvence. Mivel a holland irányító visszatérése nem úgy sikerült súlyos térdsérüléséből, ahogyan azt elképzelte, így vélelmezhető, hogy már télen megpróbálják elhozni őt 40 millió körüli összegért.

Egy másik holland húzóembert, a Bayern elnöke szerint mostanság aranylabdás formában játszó Arjen Robbent is csábítgatja LvG, aki legutóbbi két megbízatása során - éppen a Bayernnél és a holland válogatottnál - együtt dolgozhatott a tar szélsővel.

Diego Godín (Atlético) vagy Mats Hummels (Dortmund), esetleg mindkettejük érkezése a védelemnek adhatna stabilitást.

A Barca-sztár Dani Alves ideális választásnak tűnik jobb-bekknek, kontraktusa lejár júniusban, nem tudott megegyezni aktuális csapatával, és a Unitednek nem okozna problémát, hogy állja a brazil fizetési igényeit.

Akár tíz játékos is odébbállhat a következő hét-nyolc hónapon belül: Lindegaard, Anderson, Fletcher, Rafael, Young, a kölcsönben lévő Nani, Hernández, Cleverley, Zaha és Powell. Sőt, Van Persie, Smalling és Jones maradása sem biztosított jelenleg hosszabb időtávra.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu