Futsal Eb: telt ház várja a magyarokat!

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 15. 10:21
Kozma Mihály, a magyar futsalválogatott szakvezetője csütörtökön kora délután a Budapesten tartott sajtótájékoztatón nevezte meg azt a 14 játékost, aki bekerült a január 19-30. között a fővárosi Papp László Sportarénában és a debreceni Főnix csarnokban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra nevezendő keretbe. A közvetlen felkészülésen részt vevő játékosok közül végül Pallai Gábor kapus, valamint Fekete Viktor és Németh Péter maradt ki.


„A keretbe csak tizennégy ember nevezhető, így hát ki kellett hagynom hármat, de leszögezem, hogy az ő munkájukkal is teljesen elégedett voltam – nyilatkozta a szakvezető. – Hat előkészületi mérkőzést játszottunk, erős ellenfeleket választottunk, hogy kemény meccseken próbálhassam ki a fiúkat, mielőtt meghozom a döntést."

„Csoportunk három együttese nagyjából azonos szintet képvisel, a honosított brazilokkal megerősített azeriek és a mentálisan igen erős csehek ellen sem mehetünk biztosra, de ha legalább az egyik találkozót megnyerjük, az továbbjutást érhet" – tette hozzá Kozma.

A csapat kapitánya, Madarász János ehhez annyit fűzött hozzá, hogy a válogatott tagjai biztosak abban, hogy képesek a továbbjutás kivívására...

Együttesünk két csoportmeccsére, az Azerbajdzsán (január 19, kedd, 17.30) és a Csehország (január 23., szombat, 20.30) elleni találkozóra már az összes jegy elfogyott a Papp László Sportarénába, s a január 30-i, debreceni döntőre is már csak korlátozott számban kaphatók belépők.

A magyar futsal válogatott Eb-kerete:
Balázs Zoltán, Reveland Zoltán - kapusok; Madarász János, Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt, Dróth Zoltán, Peczár Csaba, Tóth Szabolcs, Trencsényi János, Angyalos András, Lovas Norbert, Nagy Tamás, Nagy Gábor, Sivák Péter - mezőnyjátékosok.
A FUTSAL-EB MENETRENDJE:
CSOPORTKÖR:
január 19., kedd
Magyarország - Azerbajdzsán, Budapest
Olaszország - Belgium, Debrecen
január 20., szerda
Oroszország - Szlovénia, Budapest
Spanyolország - Fehéroroszország, Debrecen
január 21., csütörtök
Azerbajdzsán - Csehország, Budapest
Belgium - Ukrajna, Debrecen
január 22., péntek
Szlovénia - Szerbia, Budapest
Fehéroroszország - Portugália, Debrecen
január 23., szombat
Csehország - Magyarország, Budapest
Ukrajna - Olaszország, Debrecen
január 24., vasárnap
Szerbia - Oroszország, Budapest
Portugália - Spanyolország, Debrecen
NEGYEDDÖNTŐK:
január 25., hétfő
1. Az A-csoport első helyezettje - A B-csoport másodikja, Budapest
2. A B-csoport első helyezettje - Az A-csoport másodikja, Debrecen
január 26., kedd
3. A C-csoport első helyezettje - A D-csoport másodikja, Budapest
4. A D-csoport első helyezettje - A C-csoport másodikja, Debrecen
ELŐDÖNTŐK:
január 28., csütörtök
Az 1. negyeddöntő győztese - A 3. negyeddöntő győztese, Debrecen
A 2. negyeddöntő győztese - A 4. negyeddöntő győztese, Debrecen
HELYOSZTÓK
január 31., vasárnap 
A 3. helyért, Debrecen
Döntő, Debrecen

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu