Ferguson: Nem bántam meg a döntésemet

Szerző: SHLétrehozva: 2013. október 20. 16:19
Májusi visszavonulása óta először nyilatkozott a sajtóban Sir Alex Ferguson a Daily Telegraph című lapnak. Elmondta, nem bánta meg, hogy kiengedte a kezéből az irányítást. Hozzátette, a Manchester United-szurkolók joggal bízhatnak abban, hogy utódja, David Moyes trófeával zárja majd a szezont, ami szép teljesítmény lenne.


"Az ember érzi, hog mikor kell abbahagyni, hogy mikor jár le az ideje. Én éreztem. Fantasztikus sikereket értünk el, de van, amikor túl kell lépni egy korszakon, és máshoz kell fogni" - nyilatkozta a 71 éves menedzser, aki 13 bajnoki címmel, és két BL-győzelemmel örvendeztette meg 27 éves pályafutása során a Vörös Ördögök drukkereit.

Ferguson arra is kitért, teljes mértékben kiáll David Moyes mellett, akinek vezetése alatt egyelőre csalódást kelt, a középmezőnyben vert tanyát az MU. A skót legenda rendszeresen konzultál kiválasztottjával, akit továbbra is a megfelelő embernek tart a posztra.

"Fantasztikus lenne számára, ha valamit már az első szezonban nyerni tudna az együttessel, legyen az a Ligakupa, FA-kupa, BL, vagy PL. David tökéletesen tisztában van azzal, hogy az MU neve egybeforrt a sikerrel. Nem szabadon azon gondolkoznia, hogy mit csinál jobban, vagy mit csinál rosszabbul, a lényeg, hogy ezt a sikerszellemet fenntartsa, és akkor nem lesz baj. A klub menedzsmentje fantasztikus. Egy kis szerencsére mindig szükség van, reméljük, jönni fog az is."

Moyes egyébként egy címet már begyűjtött az Angol Szuperkupában, de most úgy tűnik, sokat kell javulnia az MU játékának, hogy valami nagy dolgot is véghezvihessen a csapat tavasszal, a szezon végén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Londoni csapás, ismét csak az MU botlott
Nehézkesen indult a 8. forduló Londonban, de aztán mindkét csapat belelendült, és lazán átgyalogolt ellenfelén. Az Emirates Stadionban Mesut Özil, a Stamford Bridge-en Eden Hazard duplázott, de mind az Arsenal, mind a Chelsea...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu