Felavatták Puskás madridi szobrát

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2013. október 24. 21:25
A Real Madrid valdebebasi sportcentrumában csütörtökön leleplezték Puskás Ferenc bronzszobrát - tájékoztatott a pfla.hu. Florentino Pérez klubelnök köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy Puskás a világtörténelem egyik legnagyobb játékosa volt, minden Madrid-szurkolót, aki láthatta góljait, büszkeséggel töltött el a játéka. A Real-honlap vezető hírben számolt be az eseményről.


fotó: pfla.hu

"Hazájától távol emelkedett a leghíresebb labdarúgók közé, egy sor bajnoki címhez és nemzetközi kupagyőzelemhez segítette a Real Madridot, összesen 511 gólt rúgott, nagyságát a FIFA Puskás-díj létrehozásával ismerte el" - tette hozzá a klubelnök. "Sokan talán nem tudják, hogy Puskás úgy érkezett meg a Real Madridhoz, hogy több más európai klubot visszautasított."

Köszöntője végén Pérez a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának mondott köszönetet:     "Rendkívül szoros kapcsolatot ápolunk a Puskás Akadémiával, így sikerült elérnünk, hogy a társadalmi kirekesztettségben élő gyerekek is tanulhassanak, sportolhassanak ezen az akadémián."

Az ünnepségen Simicskó István sportért felelős államtitkár is méltatta Puskást. Mint mondta: "Puskás Ferenc még mindig egy olyan hívó név, amelyre emberek százmilliói állnak fel egyszerre, dobban meg a szívük. Életútja, tevékenysége két népet köt össze. Öcsi bácsi, vagy ahogy a spanyolok mondják, Pancho a spanyol nép büszkesége, nekünk magyaroknak pedig a nemzeti kincsünk. A magyar emberek mindig bátrak voltak, mindenhol megállták a helyüket, ennek kimagasló példája Öcsi bácsi, aki örökös nagykövet a két nép barátságában."

A szobor készítője Pedro Montes, aki régóta nagy Real Madrid-szurkoló és pártoló tag. Ő alkotta Alfredo Di Stéfanónak a sportközpontban található arcmását is, ám míg azt pénzért készítette, addig a Puskás-emlékmű felajánlásra készült el, s nem került semmibe.

"A szoborral szerettem volna kifejezni, hogy milyen nagy játékos volt Puskás Ferenc, tekintetével pedig meg akartam ragadni, hogy mennyire jó ember volt" – árulta el Montes.

Az ünnepségen részt vett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, korábbi madridi nagykövet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, aki beszédet mond pénteken a Puskás-kiállítás megnyitóján. A tárlatot Emilio Butragueno, a madridi egyesület nemzetközi igazgatója nyitja meg a Bernabéu Stadionban. A madridi Puskás-hetek keretein belül a kiállítás november 25-ig, a londoni 6-3-as magyar győzelem 60. évfordulójáig lesz látható, a közel két éve Spanyolországból Magyarországra hozott Puskás-hagyaték egy részét is meg lehet majd tekinteni, s látható lesz Puskás első madridi szerződése, valamint az egyik királykék Real-meze is.

Az Aranycsapat legendás kapitánya 1958-tól 1967-ig szerepelt a Real Madridban, 179 mérkőzésen 154 gólt szerzett. Az együttessel többek között hatszor nyert spanyol bajnokságot, valamint háromszor hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

Címkék: puskas_ferenc
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu